Sport

A Ferencváros már nem csak a vesztett pontok alapján vezet

Labdarúgás. A Puskás Akadémia győzni jár a MOL Arénába, válságban a Debreceni VSC

Nagyon sima mérkőzésnek indult, ám a végeredmény szorosat sejtet: a címvédő Ferencváros 3–2-es sikerrel folytatta hazai veretlenségi sorozatát.

A zöld–fehérek már az első negyedórában kétgólos előnybe kerültek, két góljuk között Isael még tizenegyest is lőhetett, de hibázott. A ZTE a korábban a Ferencvárosban is szerepelt Radó révén szépített, majd Isael góljával visszaállt a kétgólos különbség. A második félidőben csak az újonc szerzett gólt, így lett szoros a vége. A Fradi immár a szerzett pontokat tekintve is első.

Továbbra is a Puskás Akadémia a Vidi mumusa. Bár a székesfehérváriak augusztusban nyertek Felcsúton, 2019-ben másodszor is kikaptak új stadionjukban a megyei riválistól, a legutóbbi öt, a Puskás Akadémia elleni találkozójukból négyen győzelem nélkül maradtak. Most korábbi játékosuk, Gyurcsó Ádám szerzett két gólt ellenük. Tovább tart a Debreceni VSC vesszőfutása, a Loki a legutóbbi kilenc bajnoki meccséből hetet elveszített, vendégként idén mindössze egy mérkőzést nyert meg a bajnokságban. Ellenpélda: a Mezőkövesd, amely továbbra is remekel, a második helyen áll a táblázaton, s már biztosan élvonalbeli története legjobb őszét zárja majd.

NB I. 13. forduló: Mezőkövesd–Kaposvár 2–0, gólszerzők: Cseri (45., 11-esből), Berecz (47.). MOL Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–3, g.: Juhász R. (90.), illetve Vaněček (3.), Gyurcsó (27., 71.). Kisvárda–Debrecen 1–0, g.: Kravcsenko (13.). Bp. Honvéd–Paks 2–1, g.: Lanzafame (75., 11-esből), Aliji (84.), illetve Böde (72.). Újpest–Diósgyőr 0–2, g.:  Márkvárt (23.), Tabaković (32.). Ferencváros–ZTE FC 3-2, g.: Boli (6.), Nguen (15.), Isael (45.), illetve Radó (18.), Bobál G. (60.).
Az állás: 1. Ferencváros 29 pont (12 mérkőzés), 2. Mezőkövesd 27, 3. MOL Fehérvár FC 26, 4. Puskás Akadémia 23, 5. Bp. Honvéd 22, 6. Újpest 17, 7. Kisvárda 17, 8. Diósgyőr 16, 9. Debrecen 15 (12), 10. Paks 11, 11. ZTE 11, 12. Kaposvár 6.

NB II. 18. forduló: Békéscsaba–ETO FC 1–1, Soroksár–Ajka 1–0, Dorog–Tiszakécske 1–2, Budaörs–Kazincbarcika 3–1, Szolnok–Nyíregyháza 0–1, Siófok–Vác 2–0, Csákvár–Vasas 2–4, Szeged-Csanád–MTK 1–1, Gyirmót–Budafok 1–1.
Az élcsoport: 1. MTK 37 pont, 2. Budafok 32, 3. Csákvár 31.

Kapcsolódó írásaink