Sport
Flick a beugró edző, Allegri lehet az igazi utód
Labdarúgás. A Bayern München menesztette Niko Kovačot
Flick, aki a nyolcvanas évek második felében a bajorok játékosa is volt, a horvát vezetőedző kérésére és hívására tért vissza Münchenbe, egyébként 2006 és 2014 között a Német Labdarúgó-szövetség alkalmazottja volt Joachim Löw szövetségi kapitány első számú segítőjeként. A német sajtó is óvatos immár a találgatásokkal, de Flick vélhetően a téli szünetig marad a csapat élén – nem tudni, milyen eredménysorral győzné meg a vezérkart arról, hogy alkalmas vezetőedzőnek –, addig pedig Hasan Salihamidžić sportigazgató megpróbál egy sztáredzőt szerződtetni.
Az első számú kiszemelt Massimiliano Allegri, aki nyáron hagyta el a Juventust, azóta pihen. Állítólag szívesen szerződött volna Angliába, de főleg nyáron, nem pedig idény közben. A Bayern kínálta lehetőség azonban érdekli. A Bild szerint ő a favorit, a hamburgi bulvárlap pedig általában jól értesült. Viszont a Sky német részlege úgy tudja, hogy a Bayern Erik ten Haggal is tárgyalna, vele kapcsolatban „apró” nehézség, hogy szerződés köti az Ajaxhoz.
Akad más problémája is a Bayernnek, amelynek a hátránya a bajnoki éllovas Mönchengladbach mögött a krízis ellenére is csak négy pont. Robert Lewandowskinak fájdalmai vannak, az orvosok szerint operálni kell a lágyéksérülését. Tíznapos kihagyás vár rá, a kérdés csak az, mikor lenne leginkább alkalmas a beavatkozás. Az egyik változat szerint már a jövő héten, a válogatott mérkőzések miatti szünetben, emellett szólna, hogy a lengyelek már továbbjutottak, és bár a csoportelsőség még nem biztos, nincs különösebb veszélyben. Ha nem akkor, akkor a téli szünetben lehet az operáció. Lewandowski tizenhat mérkőzésen húsz gólt szerzett ebben a szezonban a Bayern mezében.
A Napoli már ma továbbjuthat
Ma este nyolc mérkőzést játszanak a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, a párosítás, ellentétes pályaválasztóval, megegyezik a két héttel ezelőtti, harmadik fordulóéval. A programból kiemelkedik a Dortmund–Inter- és a Chelsea–Ajax-meccs, az eredmények kedvező alakulása esetén a tizenhatból egy csapat, a Serie A-ban botladozó Napoli továbbjuthat. A magyarok közül Szoboszlai Dominik (Salzburg) éppen az olasz csapat ellen készül, Willi Orban (RB Leipzig) sérült, klubtársa, Gulácsi Péter ellenben vélhetően véd Szentpéterváron. E csoport: Napoli–Salzburg (21 óra), Liverpool–Genk (21), az állás: 1. Napoli 7 pont, 2. Liverpool 6, 3. Salzburg 3, 4. Genk 1. F csoport: FC Barcelona–Slavia (18.55), Dortmund–Internazionale (21), az állás: 1. FC Barcelona 7 pont, 2. Internazionale 4 (4–3), 3. Dortmund 4 (2–2), 4. Slavia Praha 1. G csoport: Zenit–RB Leipzig (18.55), Lyon–Benfica (21), az állás: 1. RB Leipzig 6 pont, 2. Zenit 4 (5–4), 3. Lyon 4 (4–3), 4. Benfica 3. H csoport: Chelsea–Ajax (21), Valencia–Lille (21), az állás: 1. Ajax 6 pont (6–1), 2. Chelsea 6 (3–2), 3. Valencia 4, 4. Lille 1.
(AD)