Sport

Babosék nem spóroltak az erejükkel

Tenisz. Simona Halep összetört attól, hogy edzője a meccs közben teljes csődnek nevezte

Harmadik mérkőzését is megnyerte, s ma a döntőbe jutásért játszik a Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon.

Babosék nem spóroltak az erejükkel
Babos Tímea tenyerese ezúttal is kitűnő, jó formában játszik a magyar éljátékos
Fotó: AFP/Iang Xu

Már az első helyen kiemelt, a belga Elise Mertens és a fehérorosz Arina Szabalenka alkotta duó elleni, harmadik csoportmeccse előtt továbbjutott az elődöntőbe a címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros. Ennek ellenére nem vették könnyedén a mérkőzést, az első játszma elveszítése (4:6) után a következőt 6:2-re megnyerték, majd ellenállhatatlanul játszottak a döntő rövidítésben is (10–5). A magyar–francia kettős ma az elődöntőben a Samantha Stosur, Suaj Csang ausztrál, kínai párossal játszik. Nem feltétlenül jó ómen, hogy az idei Australian Openen is úgy találkozott egymással a két páros, hogy Babosék címvédőként léphettek pályára, s akkor Stosur és Csang nyert. A másik ágon a cseh Barbora Strýcová és a tajvani Hszie Su-vej kettőse a német Anna-Lena Grönefeld és a holland Demi Schuurs duójával mérkőzik. Utóbbiak a csoportszakasz utolsó mérkőzésén megverték a tajvani Csan nővéreket, így előzték meg a Mertens, Szabalenka kettőst.

Egyesben is kialakult az elődöntő. Az egyik ágon a világelső ausztrál Ashleigh Barty a nála húsz centivel magasabb, 186 centis Karolína Plíškovával, a WTA-ranglista második helyezettjével játszik. A másik párban a szlovákiai származású, de már Svájcban született Belinda Bencic az ukrán Jelina Szvitolinát kapta.

A címvédő Szvitolina az amerikai Sofia Keninnel játszott, s nyert 7–5, 7–6-ra (12–10-re), megőrizve százszázalékos mérlegét. Kenin eredetileg nem volt a mezőnyben, de be kellett ugrania, miután Bianca Andreescu megsérült, s nem tudott játszani. Úgy késztette óriási csatára Szvitolinát, hogy nem volt továbbjutási esélye. A pénteki mérkőzésén Karolína Plíškovának ellenben nagyon is volt a wimbledoni bajnoki címet védő, román Simona Halep ellen. Az első szettet nagyon simán hozta (6–0), ellenben a következőt elveszítette (2–6). De összeszedte magát, s a harmadikban 6-4-re győzött. Halepet aligha segítette, hogy miközben nem találta a maga játékát, még az edzője, Darren Cahill is jól hallhatóan „teljes csődnek” nevezte.

Ami a további esélyeket illeti, Szvitolina nagyon jól játszik, éppen olyan kitűnően, mint egy éve, Szingapúrban, amikor mind az öt meccsét megnyerve szerzett világbajnoki címet. Belinda Bencic hetedik kiemeltként érkezett Kínába, amiből következtethetnénk arra, hogy semmi esélye – de Szvitolina csak nyolcadikként került a mezőnybe. Bencic eddig Bartytól kikapott, a beugró Bertens feladta ellene betegsége miatt, Kvitovát ellenben megverte. Noha a másik ágon kiegyenlítettebbek az esélyek, Barty jobbnak tűnik – létrejöhet a Szvitolina–Barty-döntő. Idén már játszottak egy szenzációs meccset, mégpedig Indian Wellsben, akkor az ukrán éljátékos hölgyeknél szokatlan és ritka, 3 óra 12 perces csatában nyert.

Kapcsolódó írásaink