Sport
Babosék győzelemmel kezdték a WTA-világbajnokságot

A harmadik helyen kiemelt Babosék az első játszmában háromszor is elvették az ötödikként rangsorolt rivális adogatását, s mivel a sajátjukat egy kivételével hozni tudták, 32 perc alatt előnybe kerültek. A második szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, innentől kezdve pedig zsinórban hat bréket láthatott a közönség.
Bár a Roland Garros-győztes párosnak 5:4-nél - Babos adogatásánál - két meccslabdája is volt, a sorozat ekkor sem szakadt meg, majd 5:5-nél az ázsiai vetélytárs hozta a saját adogatójátékát és ismét elvette az ellenfélét, ezzel 52 perc alatt kiegyenlített.
Sokáig a döntő rövidítés is szorosan alakult, 6-6 után azonban már csak Babos és Mladenovic csinált pontot, így - 1 óra 38 alatt - övék lett a győzelem.
„Jól játszottunk, a Csan-testvérek szintén, szerintem magas színvonalú, izgalmas meccs volt. - írta Facebook-oldalán Babos Tímea. - Mára végeztünk, túl vagyok a levezetésen, doppingellenőrzésen; most nézünk egy kis (mi mást?) teniszt és a napot a hotelhez közeli étteremben zárjuk egy laza vacsival.”
A csoportnak még az első helyen kiemelt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz és az Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs német, holland duó a tagja.
A másik kvartettbe a tajvani Hszieh Szu-vej és cseh Barbora Strycova, a kanadai Gabriela Dabrowski és kínai Hszü Ji-fan, a cseh Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova, továbbá az ausztrál Samantha Stosur és a kínai Csang Suaj kettőse került.
A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.
Babosék legközelebb szerdán lépnek pályára.
WTA-világbajnokság
Páros, Vörös csoport, 1. forduló:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) - Latisa Csan, Csan Hao-cseng (tajvani, 5.) 6:2, 5:7, 10-6 - döntő rövidítés