Sport

Hosszú egyedül kevés a csapatgyőzelemhez

Úszás. A versenyzőknek és a szurkolóknak is megterhelő a lebonyolítás

Bemutatkozott Budapesten is az új profi versenysorozat, a Nemzetközi Úszóliga (ISL), amelyen a London Road együttese növelte előnyét, Hosszú Katinka csapata, az Iron a második helyen végzett.

Fényjáték, lemezlovas, bömbölő zene fogadta a több ezer nézőt a Duna Arénában, ahol az új versenyforma, a csapatok úszóviadala már-már a cirkuszi előadást idézte. Csakhogy míg a cirkuszban pél­dául egy artista a száma után mehet pihenni, a vizes show-ban nincs megállás, az úszók keményen megdolgoztak a dollárokért. Pél­dául az orosz Vlagyimir Morozov, az Iron versenyzője ­második lett 50 méter háton, negyven perc múlva az 50 gyorson nyert, majd öt perc elteltével már a férfi gyorsváltóban rajtolt.

De nemcsak az úszók, a nézők számára is megterhelő ez az erőltetett menet, négy-hét perceként rendeztek egy-egy versenyszámot, s azt sem volt könnyű kitalálni, hogy kinek szurkoljon valaki. A hazai nézők kedvence, a világbajnok Kapás Boglárka a Hosszú-csapat riválisát, a Londont erősítette. „Nem bántam meg, hogy elfogadtam az angolok felkérését, összetartó csapatba kerültem, mindenki szurkol a másiknak” –­ nyilatkozta mosolyogva Kapás. Hosszú Katinka ezúttal is remekelt, a 400 m vegyes után 200-on is győzött, majd már fáradtan, óriási hajrával 200 m pillangón is nyert, és a legtöbb pontot szerezve ő lett a via­dal legértékesebb versenyzője.

Az erőltetett menet ellenére néhány számban kiváló eredmény is született: női 200 m háton az ausztrál Minna Atherton mindössze 25 századdal maradt el a világcsúcsától, majd 100 méteren viszont már rekordot javított. A sok rajtja ellenére a világbajnok Milák Kristóf egyéni rekordot úszott 100 m pillangón, majd 400 m gyorson is, amelyben második lett, s remek csúccsal lett első 200 pillangón is.

Az Iron hiába vette át a vezetést, a dupla pontokat adó váltószámokban a londoni együttes sokkal jobb volt, például a női 4×100 méteres gyorsváltóban. Sőt női vegyes váltóban: London–Iron 32-12. Így az angol együttes újabb győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, sőt a Los Angeles Current egy időre feljött a második helyre, de aztán Hosszúék legalább a második helyet meg tudták szerezni. Az, hogy a négy európai csapat közül melyik kettő jut a Les Vegas-i döntőbe, majd a londoni viadalon dől el.

Kapcsolódó írásaink