Sport
A csatárok réme, a Fekete Pók
Labdarúgás. Kilencven éve született a 20. század legjobb kapusa, Lev Jasin, aki 1963-ban kiérdemelte az Aranylabdát – A legendás futballista 270 mérkőzésen nem kapott gólt

A legendás kapus, Lev Jasin hosszú és sikeres pályafutása alatt sok csúcsot állított fel, de közülük egyet bizonyára soha nem lehet megdönteni: a Dinamo Moszkva labdarúgócsapatával ötször lett szovjet bajnok (1954, 1955, 1957, 1959, 1963), a jégkorongegyüttesével pedig az 1953-as szezonban. Huszonegy évesen, 1950-ben bekerült a válogatottba, ahol húsz esztendő alatt 78 mérkőzésen védte a szbornaja kapuját.
A válogatottal 1956-ban Melbourne-ben olimpiai bajnokságot nyert, 1960-ban pedig a szovjetek győztek az Európai Nemzetek Tornáján, amely az első kontinensbajnokság volt. Anglia és a világválogatott mérkőzésén 1963-ban bravúrok tucatjait mutatta be, a világsajtóban ezután kezdték Fekete Póknak nevezni, mert fekete mezében védve úgy tűnt, mintha nyolc karja lett volna.
Lev Jasint máig a futballtörténelem egyik legjobb kapusaként tartják számon. Testi adottságainak, helyezkedési képességének, magabiztosságának és elképesztő reflexeinek, parádés védéseinek köszönhetően őrületbe kergette a csatárokat, olyan lövéseket is hárított, amelyekbe mások még beleérni sem lettek volna képesek. A büntetők közül rekorderként több mint másfél százat hárított, pályafutásának 813 mérkőzése közül 270-en nem kapott gólt, és 160 bajnoki mérkőzésen nem kellett maga mögé nyúlnia a labdáért. Már 1960-ban jelölték az Aranylabdára, amelyet 1963-ban kapott meg, máig az egyetlen kapusként. Bekerült 1998-ban az elmúlt évszázad legjobb csapatába, 2002-ben a futball-világbajnokságok történetének álomcsapatába, 2000-ben pedig a FIFA az évszázad kapusának választotta.
Özvegye, Valentyina Jasina mesélte egy moszkvai megemlékezésen, hogy a mérkőzéseken ugyan férje és Puskás Ferenc ellenfelek voltak, de a pályán kívül barátok. Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon a szívbeteg Jasin rosszul lett, Puskás szerzett konyakot, amivel – mint később kiderült – megmentette az életét. A kapusok királyát a sorozatos betegségek 60 éves korában legyőzték: 1986-ban a jobb lábát amputálni kellett, majd gyomorrákban hunyt el 1990. március 20-án.