Sport
A Veszprém legyőzte a címvédőt a kézilabda BL-ben
A hazaiak keretéből Székely Márton, Rogerio Moraes Ferreira, Kentin Mahé és Pawel Paczkowski hiányzott a rangadón. A vendégeknél a héten edzőváltás történt, a spanyol David Pisonero már csak másodedzőként tevékenykedik, a szakmai munkát a sportigazgató, az orosz Eduard Koksarov irányítja.
Rasmus Lauge Schmidt és Andreas Nilsson vezérletével a Veszprém 6-1-es sorozatot produkált és négygólos előnybe került, mert jobban összpontosított ellenfelénél, így támadásban és védekezésben is pontosabbnak bizonyult. Tyimur Gyibirov gyors góljaival felzárkózott a Vardar, ám a szünet előtt Petar Nenadic irányításával 4-1-es szériával zárt a házigazda.
A második felvonásban tíz perc sem kellett a vendégek első időkéréséhez, mert a Veszprém jól játszott és öt góllal vezetett. A meccs háromnegyedénél a hazaiak - harmadik kiállítása miatt - elveszítették a norvég Kent Robin Tönnesent, ennek ellenére a folytatásban is remekeltek. Az első félidőben Sterbik Árpádnak, a másodikban Vladimir Cuparának voltak bravúros védései, az egyiptomi Omar Jahja pedig támadásban és védekezésben is kiválóan teljesített. A hajrában a tíz gólt is meghaladta a különbség, amely végül kilencre csökkent.
A mezőny legeredményesebb játékosa Rasmus Lauge Schmidt, illetve Tyimur Gyibirov volt egyformán nyolc góllal.
A két csapat tizedik alkalommal találkozott egymással a BL-ben, legutóbb júniusban, az előző idény döntőjében csaptak össze, akkor a Vardar nyert. A magyar együttesnek két vereség és egy döntetlen mellett ez volt a hetedik győzelme. Korábban a SEHA Ligában is játszottak egymással, ott két siker, három döntetlen és három vereség volt a veszprémiek mérlege.
A MOL-Pick Szeged vasárnap 17 órától a horvát PPD Zagreb vendége lesz, a Veszprém pedig két hét múlva a lengyel Vive Kielce otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.