Sport

Gombócból is sok lett volna az a hat, amit az angolok bevágtak

Labdarúgás. A bolgár miniszterelnök selyemzsinórt küldött a labdarúgó-szövetség elnökének a botrányos szófiai Eb-selejtezőt követően, aki kis hezitálás után lemondott

Vajon bünteti-e stadionbezárással a bolgárokat az UEFA? A rasszista bekiabálások, a huhogás miatt az első félidőben a játékvezető kétszer is megállította a játékot Szófiában. Az angolok okkal dühösek. Óriási a botrány Szófiában is.

Gombócból is sok lett volna az a hat, amit az angolok bevágtak
Szópárbaj a pályán: Wanderson, a brazilból lett bolgár Sterlinggel (középen) vitázik
Fotó: AFP/Nikolay Doychinov

A mérkőzés alig érdemel szót, az angolok, talpra állva a múlt hét végi, csehek elleni botlás után, iskolajátékkal nyerték meg az Eb-selejtezőt 6–0-ra. Góljaik többsége „kispályás” volt, közelről vették be a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsító bolgárok kapuját. Harry Kane folytatta nagy sorozatát: eddig minden selejtezőn a kapuba talált.

A bolgárok várhatóan súlyos büntetésre számíthatnak, ugyanis a Vaszil Levszkiről elnevezett stadion nem az érdeklődés hiánya miatt volt félig üres a háromoroszlánosok fogadásakor, hanem mert a korábbi rasszista megnyilvánulások miatt az UEFA büntetést szabott ki. A találkozó alatt beszámolt már a BBC (kicsit sematikusan szélsőjobboldalinak nevezett) bolgár szurkolók rendbontásáról, akik huhogással és náci karlendítéssel hergelték az angolok színes bőrű játékosait.

Az angolok már a mérkőzés előtt beszéltek a rasszista megnyilvánulásokról, s nagyon felháborodtak azon, hogy Kraszimir Balakov, a bolgárok szövetségi kapitánya (a kilencvenes évek világklasszis futballistája) azzal vágott vissza, hogy a rasszizmus lényegesen nagyobb gondot jelent az Egyesült Királyságban, mint Bulgáriában. Gareth Southgate szövetségi kapitány nem ok nélkül készítette fel a játékosait a várható sértegetésekre, megjegyezve, hogy ezekkel a Montenegró elleni idegenbeli meccsükön is szembesültek.

A találkozó televíziós közvetítését nézők is jól hallották a rasszista kiabálásokat, Balakov mégis azt mondta a mérkőzés után, hogy az ő fülébe semmi sem jutott el. Alkalmasint ő tartozott a kisebbséghez, mindenesetre az ország miniszterelnöke, Bojko Boriszov másként vélekedett az esetről. A nemzetközi futballéletben meglehetősen szokatlan módon lemondásra szólította fel a Bolgár Labdarúgó-szövetség, a BFS elnökét, Boriszlav Mihajlovot, a korábban az angliai Readingben is védő, vb-elődöntős kapust, a bolgár aranygeneráció egyik vezéralakját. (Az ügy különlegessége, hogy a FIFA direktívái szerint a politikai hatalom beleszólása a labdarúgó-szövetség életébe a FIFA-tagság felfüggesztésével is járhat. Itt azonban aligha ez a pontos eset, hiszen a kormányfő „szava” nem igazán kötelezi Boriszlav Mihajlovot semmire.)

Más kérdés, hogy a helyzet igen komoly. Bojko Boriszov arra szólította fel a sportminiszterét, hogy függesszen fel minden kapcsolatot a szövetséggel (értsd: zárja el az állami csapot), amíg az elnök, Mihajlov le nem mond. Lemondott. w

Cristiano Ronaldo a hatodik „hétszázados”

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo
Fotó: AFP

A portugál labdarúgó-válogatott ukránok elleni 2–1-re elbukott Eb-selejtezőjén megszerezte 700. gólját Cristiano Ronaldo. A büntetőből szerzett találat a kvalifikációs sorozatban a hetedik gólja volt a 34 éves klasszisnak, aki a válogatott színeiben 95-ször talált az ellenfél hálójába. „A rekordok természetesen jönnek. Nem hajszolom őket” – nyilatkozott Ronaldo. Ami az idevágó statisztikákat illeti: válogatott gólokból csak az iráni Ali Dáji (109) lőtt többet. Az örökrangsorban öten állnak előtte: Bican (805), Romario (772), Pelé (767), Puskás Ferenc (746) és Gerd Müller (735). Ronaldo klubgóljai: Sporting (5), Machester United (118), Real Madrid (450) Juventus (32). Elsősorban jobb lábbal volt eredményes (442), de ballal (129) és fejjel (127) is igen gólerős. A legjobban akkor focizik, ha fehér mezt visel. (MK)

A nyolcadik forduló eredményei

A csoport: Koszovó–Montenegró 2–0 (2–0), Bulgária–Anglia 0–6 (0–4). A csoport állása: 1. Anglia 15 pont/6 mérkőzés, 2. Csehország 12/6, 3. Koszovó 11/6, 4. Montenegró 3/7, 5. Bulgária 3/7.
B csoport: Ukrajna–Portugália 2–1 (2–0), Litvánia–Szerbia 1–2 (0–0). A csoport állása: 1. (és kijutott) Ukrajna 19 pont/7 mérkőzés, 2. Portugália 11/6, 3. Szerbia 10/6, 4. Luxemburg 4/6, 5. Litvánia 1/7.
H csoport: Moldova–Albánia 0–4 (0–3), Izland–Andorra 2–0 (1–0), Franciaország–Törökország 1–1 (0–0). A csoport állása: 1. Törökország 19, 2. Franciaország 19, 3. Izland 15, 4. Albánia 12, 5. Andorra 3 (1–16), 6. Moldova 3 (2–22), azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Kapcsolódó írásaink