Sport

Harmadszor nehezebb lesz az FTC-nek legyőzni a Ludogorecet

Labdarúgó Európa-liga

Kétszer már sikerült legyőznie ebben a szezonban a Ferencvárosnak a Ludogorecet a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ma a két csapat harmadszor az Európa-liga főtábláján mérkőzik egymással a Groupama Arénában (18.55 óra, tv: Sport1).

Harmadszor nehezebb lesz az FTC-nek legyőzni a Ludogorecet
A barcelonai pontszerzés után a Ferencváros játékosai hazai pályán is szeretnének ünnepelni
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Júliusban a Fradi az első fordulóban először hazai pályán 2–1-re, aztán pedig idegenben 3–2-re legyőzte a nála jóval magasabban jegyzett bolgár riválisát. Emiatt menesztették is a csapat edzőjét, Sztojcso Sztojevet, utódja a 38 éves Sztaniszlav Gencsev lett, akinek az irányításával a bolgár bajnok még nem szenvedett vereséget (12 győzelem és 6 döntetlen a mérlege). Még ennél is többet mond a Ludogorec formajavulásáról, hogy a H csoport esélyesének tartott CSZKA Moszkvát 5–1-re legyőzte az első fordulóban. Nem alaptalanul bizakodó Gencsev: „A Ferencváros ellen a legutóbbi két mérkőzésen öt játékosunk hiányzott az alapemberek közül, valamint többen is le voltak maradva a felkészüléssel. Most más a helyzet, arra számítok, hogy a mérkőzés képe is másmilyen lesz, mint a múltkori, ezért győzelemre készülünk, mert ez fontos lépés lehet a továbbjutásért folytatott harcban.” Tisztában vannak ezzel az FTC játékosai is, akik szervezett ás fegyelmezett játékkal 1–1-es döntetlent játszott az Espanyollal Barcelonában. Szergej Rebrov irányításával a magyar bajnokcsapat is nyerni akar, az FTC legutóbb az UEFA Kupa 2004/05-ös kiírásában a Hearts ellen ünnepelhetett főtáblán nemzetközi győzelmet (0–1), hazai pályán azonban még nem győzött. A mai találkozó a lengyel Bartosz Frankowski sípjelére kezdődik.

Kapcsolódó írásaink

Papagájszelídítő Fradi

ĀLabdarúgás. A Barcelonában az első félidőben nagyon bátran játszó, de a másodikra elfáradó magyar bajnok játékosai vitatják a bekapott gól szabályosságát