Sport
A futballt gólra játsszák
Labdarúgás. Nem küzdött ugyan rosszul a magyar válogatott a szlovákok elleni Eb-selejtezőn, de az elveszített pontok miatt megcsappantak a továbbjutási esélyei

Bármilyen furának is hathat: a magyar válogatott 75 percig jobban játszott a végül elveszített mérkőzésen, mint tavasszal, amikor megverte a horvátokat és a walesieket. De még az is, aki vitatná a fenti minősítést, bizonyosan elismerné: látványosabban, kreatívabban futballozott a válogatott. Ezúttal elsősorban a két fiatal, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik érdemel dicséretet. Az első félidőben az fogalmazódott meg az emberben, hogy a 2016-os Eb óta először állt össze olyan válogatott, amely felveszi a versenyt azzal a garnitúrával, majd a végére ez úgy változott: 2016 őszén, a svájciak elleni vb-selejtezőn jártunk ugyanígy: (önmagunkhoz, a realitáshoz képest) jó játékkal kikaptunk. De ettől még nem változott a képlet: ezerszer jobb rossz játékkal nyerni, mint jóval kikapni. A futballt továbbra is gólra játsszák. Immár a szlovákoknak nem csupán könnyebb a sorsolása a hátralévő mérkőzéseken, hanem van egy láthatatlan, de nagyon is létező pontelőnyük: azonos pontszámnál ugyanis az egymás elleni eredmény rangsorol. Ez pedig csak úgy tűnhetne el, ha a magyar és a szlovák csapat mellett a horvát is ugyanannyi ponttal zárna.
A helyzet kulcsa részben továbbra is a horvátok kezében van, akik még fogadják előbb a magyar, majd a szlovák csapatot. Vagy éppen a vesztett pontokat tekintve a magyarral és a horváttal azonos pozícióban lévő walesiekében, akik még fogadják a horvátokat és a magyarokat, s mennek Szlovákiába. Számolgathatunk, de egy egy olyan csoportban, amely eddig minden játéknapján hozott egy bombameglepetést, talán felesleges.
Inkább meg kell próbálni a most még lehetetlennek tűnőt: bravúrt elérni idegenben. A 2015-ös, oslói pótselejtező óta ebben a műfajban az elsőt.
Vélemények
Szoboszlai Dominik: „Ők is nagyon akarták a sikert, és mi is, ezúttal mellettük állt a szerencse, nem mellettünk.”
Lovrencsics Gergő: „A szlovákok jobban használták ki a helyzeteiket, ez döntött a javukra. Fel kell emelni a fejünket, sok pozitívum volt ebben a mérkőzésben. Még nincs veszve semmi.”
Baráth Botond: „Az első szlovák gól lesről született, utána a bíró nekünk mindenért sárga lapot osztogatott, rájuk az új szabályok sem vonatkoztak, elrugdosták a labdákat, én meg elvesztettem a fejemet. Kipécézett magának, alig várta, hogy sárgát adhasson. Biztos nem voltam szimpatikus neki.”
Marco Rossi: „A játékosokat elismerés illeti, mert legalább olyan jól futballoztunk, mint a szlovákok, talán jobban is, mert több lehetőségünk volt, de az ellenfelünk nagyobb százalékban használta ki azokat. Pont azt a két mérkőzést vesztettük el, amelyet a leginkább vártunk és amelyet leginkább meg akartunk nyerni. Nem először éri hátrány a csapatot a játékvezető által, az első szlovák gólt lesállás előzte meg. Ha van istene a futballnak, akkor vissza kell fizetnie valamit a magyar csapatnak a hátralévő mérkőzéseken.”
E csoport: Magyarország–Szlovákia 1–2, g.: Szoboszlai (50.), illetve Mak (40.), Bozenik (56.). Azerbajdzsán–Horvátország 1–1, g.: Khalilzade (72.), illetve Modric (11., tizenegyesből). Az állás: 1. Horvátország 10 (5), 2. Szlovákia 9 (5), 3. Magyarország 9 (5), 4. Wales 6 (4), 5. Azerbajdzsán 1 (5).
C csoport: Észak–Írország–Németország 0–2, Észtország–Hollandia 0–4. Az állás: 1. Németország 12 pont (5 mérkőzés), 2. Észak–Írország 12 (5), 3. Hollandia 9 (4), 4. Fehéroroszország 3 (5), 5. Észtország 0 (5).
G csoport: Szlovénia–Izrael 3–2, Lengyelország–Ausztria 0–0, Lettország–Észak–Macedónia 0–2. Az állás: 1. Lengyelország 13 pont, 2. Szlovénia 11, 3. Ausztria 10, 4. Észak–Macedónia 8, 5. Izrael 8, 6. Lettország 0.
I csoport: Skócia–Belgium 0–4, San Marino–Ciprus 0–4, Oroszország–Kazahsztán 1–0. Az állás: 1. Belgium 18 pont, 2. Oroszország 15, 3. Kazahsztán 7, 4. Ciprus 7, 5. Skócia 6, 6. San Marino 0.