Sport

Kosárlabda: Scola megint villogott, az argentinok búcsúztatták Szerbiát

Magas színvonalú játékot hozott a Kínában zajló kosárlabda-világbajnokság első negyeddöntője, melyen Argentína némi meglepetésre 97-87-es győzelmet aratott az előzetesen a torna egyik fő esélyesének tartott Szerbia ellen.

Kosárlabda: Scola megint villogott, az argentinok búcsúztatták Szerbiát
Az argentin diadal két főhőse: Luis Scola elöl, mögötte Facundo Campazzo
Fotó: AFP/Xinhua/Deng Hua

A mérkőzés nagy részében elég szoros volt az állás, általában az argentinok vezettek néhány ponttal, de soha nem tudtak komolyabban ellépni ellenfelüktől, a negyedik negyed előtt pedig egyetlen pontra olvadt Scoláék előnye. A záró játékrész azonban egyértelműen a dél-amerikaiaké volt, kilenc pontot vertek a délszlávokra, és ezzel szertefoszlatták déli szomszédaink vb-aranyról szóló álmait.

Argentína egyik vezére ismét a veterán Luis Scola volt. A 32 éves center a győztes csapat legeredményesebb játékosaként 20 pontig jutott, de meg kell említeni irányítójukat, Facundo Campazzót is, aki szintén extra teljesítménnyel rukkolt ki: 18 pont, 6 gólpassz és 12 leppattanó került a statisztikai lapjára a klubszinten a Real Madridban kosarazó karmesternek.

Luis Scola (a labdával) újfent igazolta, hogy jó az öreg a háznál: a 39 éves erőcsatár 20 pontot szórt a szerbek ellen
Luis Scola (a labdával) újfent igazolta, hogy jó az öreg a háznál: a 39 éves erőcsatár 20 pontot szórt a szerbek ellen
Fotó: AFP/Ye Aung Thu

A túloldalon is akadt néhány remek produkció, Bogdanovic 21, Bjelica 18 ponttal segítette társait, ráadásul utóbbi még 7 lepattanót is gyűjtött. Nikola Jokic sem akart lemaradni a többiektől, újfent megmutatta, miért emlegetik a világ legjobbjai között a posztján. A szerbek denveri magasembere 16 pontja mellé 10 lepattanót és 5 gólpasszt hozott össze.

Csapatszinten egységesebbnek tűntek az argentinok, és bár az eladott labdák terén nem volt számottevő különbség a két együttes között - 16-szor szórták el a játékszert a szerbek, kettővel kevesebbszer az argentinok - a dél-amerikaiak sokkal hatékonyabban értek el pontokat ezekből a labdákból. Sergio Hernández fiai 27-16-ra nyertek ebben az összevetésben, ami egy ilyen kiélezett meccsen bizony döntő faktor tud lenni.

Argentína készülhet az elődöntőre, ahol a szerdai francia-amerikai párharc győztesével találkozik majd, a szerbeknek pedig maradnak a helyosztók, az 5-8. hely valamelyikét csíphetik el Bogdan Bogdanovicék.

Objektum doboz

A meccs után éppen Bogdanovic nyilatkozott – érthető módon csalódottan – a nemzetközi szövetség, a FIBA honlapjának: Jobban kellett volna védekeznünk és koncentráltabban játszanunk. A legkeményebbek mindig ezek a negyeddöntős meccsek, de most elvesztettük az esélyünket az éremszerzésre. A legjobb, amit tehetünk, hogy küzdünk, hogy legalább az ötödik helyre odaérjünk”

A szerb hátvédnél sokkal boldogabb volt a győztes argentinok bedobója, Patricio Garino: „Nagyon jó csapatunk van, tele energiával. Ahogy ma játszottunk, az egy remek példa arra, amit évek óta szeretnénk megvalósítani a válogatottnál. Nem volt bennünk félelem, keményen játszottunk. Kiváló játékosaink vannak, számunkra nem volt lehetetlen a győzelem, elhittük és meg is csináltuk”

Kapcsolódó írásaink