Sport
Kosárlabda: Ricky Rubio a vb-k történetének új gólpasszkirálya

Rubio – aki az említett 19 pont és kilenc gólpassz mellett még 5 lepattanót is gyűjtött – az argentin Pablo Prigioni rekordját adta át a múltnak, aki 24 meccs alatt 106 alkalommal szolgálta ki társait, Rubiónak a 115-ös új csúcshoz mindössze 22 találkozó kellett.
A lengyelek elleni meccsen a győztes gárdából egyébként Rubión kívül a 18 pontos center, Willy Hernángomez, illetve a rutinos madridi bedobó, Rudy Fernández játszott kiemelkedően. A 34 éves Fernándeznek mind az 5 triplakísérlete sikeres volt, összesen 16 egység került a neve mellé.

Az első félidőben a lengyelek még egészen jól tartották magukat, bár az együttes egyik kulcsemberét, Mateusz Ponitkát a spanyolok kemény védekezéssel szinte levették a pályáról, a nagyszünetig mindössze 2 pontot ért el, és a teljes mérkőzésen is csak 9 pontra volt képes.
Két játékos tartotta a „lelket” a lengyel alakulatban, a honosított amerikai AJ Slaughter 19, a hátvéd-bedobó Adam Waczinsky pedig 15 pontot tett be a közösbe. A második félidőben lendületbe jövő spanyolok ellen azonban az általuk szállított extra húzások is kevésnek bizonyultak, a jöbb erőkből álló ibériaiak lassan felőrölték a torna egyik meglepetéscsapatának számító ellenfelüket.
Spanyolország a legjobb négy között a szerdai cseh-ausztrál összecsapás győztesével találkozik majd.
Ahogy a nemzetközi szövetség, a FIBA cikke is rámutat, van abban valami sorsszerű, hogy Ricky Rubio éppen Kínában állt a lista élére. Abban az országban, ahol igazán megismerte a nevét a kosárvilág, amikor 17 évesen, minden idők legfiatalabb játékosaként pályára lépett a 2008-as pekingi olimpia fináléjában.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy mondatban említik a nevem az egyik bálványoméval” - nyilatkozta a meccset követően Rubio a FIBA honlapjának. Az irányító hozzátette, hogy többször is volt szerencséje Prigioni ellen játszani, és rengeteget tanult tőle.
A korábbi negyeddöntőben az argentinok ellen búcsúzó szerbek szövetségi kapitánya nem fukarkodott a dicsérő szavakkal a spanyol irányító teljesítményét látva: „Csodálatosan irányított, remekül mozgatta a szálakat, végig tökéletesen kézben tartotta a meccset” - fogalmazott Aleksandar Djordjevic, aki játékosként maga is irányító poszton szerepelt.

A spanyol szövetségi kapitány, Sergio Scariolo elmondta, a vb-re készülődve a kezébe akadt egy régi fénykép, a 2009-es Európa-bajnok válogatottról, rajta az akkor még nagyon fiatal Ricky Rubióval. A tréner elmesélte, már akkor eldöntötte, hogy amíg ő vezeti a csapatot, addig Rubio lesz a kezdő irányítója, mert kivételes kosaras: „Sok területén kiváló a játéknak, fantasztikusan passzol, okosan játszik és a védekezése is jó.”

Hozzátette, a klasszis karmester most még tovább fejldőhet, most kezdi megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mikor kell elsősorban neki diktálnia szerveznie a játékot, és mikor kell magára vállalnia a pontszerzés terhét. „Közel áll ahhoz, hogy teljesen érett játékossá váljon, és a legjobb évei még csak most jönnek majd” - mondta tanítványáról Scariolo, aki a legutóbbi NBA-idényben segédzőként vállalt részt a Toronto Raptors bajnoki diadalából.