Sport
Csalódott és bizakodó ezüstérmes trió
Öttusa-világbajnokság. A budapesti vb az év legjobban szervezett viadala

Az ezüstérmesek dicséretet érdemelnek, de újfent bebizonyosodott, hogy jelenleg milyen szűk a hazai élmezőny. A férfi csapatunkban indult a már veterán korú, 35 éves Marosi Ádám, a sérülése miatt egy évet kihagyó 33 éves Kasza Róbert és az év elején bokaműtéten átesett Demeter Bence s a fiatal Regős Gergely. Egyedül a KSI fiatalja okozott csalódást, hiszen a tavalyi 13. helyezése után nem tudott javítani, gyenge vívása miatt csak a 31. lett.
Legközelebb a dobogóhoz és az olimpiai kvótaszerzéshez Kasza került, aki hibátlan lovaglással feljött a negyedik helyre, de gyengébb futása miatt az érmek elosztásába nem tudott beleszólni, ötödik lett: „Nem szereztem kvótát, de nem lehetek elégedetlen, mert saját magamat kihúztam a gödörből. A gyenge Eb-szereplés után el sem akartam indulni. A selejtezőben majdnem kiestem, de fel tudtam állni, most már tényleg célkeresztbe vettem Tokiót. Ez az ötödik hely visszaadta a reményt, hogy képes vagyok rá.”
Teljesen kifutotta magát Marosi Ádám is, aki a kombinált számban az ötödik helyről rajtolva csak a 11. lett. „Nagyon elfáradtam a végére – vallotta be. – A selejtezőben a gyenge vívásom miatt nagyot kellett futnom a döntőbe kerülésért. Emiatt a fináléban, bár mindent kiadtam magamból, a futásban visszaestem. Harmincöt évesen, kétnaponta nem tudok kiemelkedően futni. A hazai közönség most is elképesztő volt.”
Demeter Bence, a férfi csapatból egyetlenként már úgy érkezett a világbajnokságra, hogy megszerezte az Eb-n a tokiói kvótát: „Fizikailag ennyi volt bennem – mondta Demeter, aki végül a 13. helyen ért célba. – A lövészetnek örülök, mert ki tudtam javítani a selejtezőben elkövetett hibákat, de a futásban nem volt több, ahhoz többet kellett volna edzeni, de azt a sérülésem miatt nem tudtam.”
A francia Valentin Belaud nagy fölénnyel győzött, mögötte a brit Joseph Choong és a dél-koreai Dzsun Vung Te végzett a második, illetve harmadik helyen. A befejező napon rendezték meg a vegyes váltók küzdelmét, amelyben a Gulyás Michelle, Kardos Bence páros a 12. , a Kovács Sarolta, Regős Bence duó a 15. helyen végzett. A rendezők viszont győztek, mert a budapesti világbajnokság lett az év legjobb öttusaversenye, a szervezők az ezért járó díjat a nemzetközi szövetség gáláján vehették át.