Sport

Az első győzelemre várva

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn hatodszor lép pályára Szlovákia ellen, a korábbi öt találkozón nem sikerült nyernie, sőt mindössze egyetlen gólt szerzett.

Az első győzelemre várva
Marco Rossi
Fotó: MLSZ

A két csapat húsz éve egy-egy alkalommal játszott otthon és idegenben Eb-selejtezőn, kétszer semleges helyszínen mérte össze tudását, legutóbb pedig márciusban találkozott egymással a mostani Eb-selejtezősorozat nyitányán. A magyarok az egyetlen hazai mérkőzésen, Győrben 1-0-s vereséget szenvedtek. Emellett további két alkalommal kikapott a nemzeti együttes, a legutóbbi összecsapáson, fél éve, Nagyszombaton 2-0-ra. A két döntetlen közül az első 1999-ben Pozsonyban, a második 2008-ban Limasszolban született.

A magyar és a horvát labdarúgó-válogatott nagy lépést tesz a részvételt jelentő első két hely megszerzése felé, amennyiben győz az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.

A két csapat a "félidőben" három ponttal előzi meg a walesi és a szlovák együttest, az újabb sikerekkel pedig hatra nőne a különbség az E csoportban. Könnyebb feladat a világbajnoki ezüstérmesre vár, ugyanis a pont nélkül sereghajtó Azerbajdzsán vendége lesz. A magyarok viszont a szlovákokat fogadják, akiktől a márciusi nyitófordulóban 2-0-ra kikaptak Nagyszombatban.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott eddig mind az öt hazai mérkőzését megnyerte, gólkülönbsége pedig 9-2. Ha sikerülne folytatnia jó sorozatát a Groupama Arénában, akkor nemcsak magát hozná kedvező helyzetbe, hanem a nagy rivális Szlovákiát már-már reménytelenbe. Ennek oka, hogy az Eb-részvételért küzdő négy csapat mostanáig úgy verte körbe egymást, hogy valamennyi megnyerte a hazai meccseit, illetve az azerieket mindenki legyőzte. Az egyetlen kivételt a horvátok pénteki 4-0-s sikere jelenti Nagyszombatban, azaz e tekintetben a horvátok állnak a legjobban, míg Szlovákia van lépéshátrányban, amelyet éppen Budapesten dolgozhatna le egy idegenbeli diadallal, egyúttal akkor a magyarok kerülnének kedvezőtlen szituációba.

A magyar-szlovák rangadó döntetlenjével pedig Wales járna a legjobban, mert bár a magyarokkal szemben négy pontra nőne a hátránya, csakhogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott, ráadásul még fogadja a magyar csapatot novemberben, azaz teljes mértékben a saját kezében lenne a sorsa.

A magyar és a szlovák válogatott hétfőn a Groupama Arénában csap össze 20.45-től.

A magyarok eddigi mérkőzései Szlovákia ellen:

1999. március 31., Pozsony: Szlovákia-Magyarország 0-0, Eb-selejtező
--------------------------------------------------------------------

1999. június 9., Győr: Magyarország-Szlovákia 0-1, Eb-selejtező
---------------------------------------------------------------
gól: Fabus (54.)

2004. november 30., Bangkok: Szlovákia-Magyarország 1-0, barátságos
-------------------------------------------------------------------
gól: Porázik (47.)

2008. február 6., Limasszol: Magyarország-Szlovákia 1-1, barátságos
-------------------------------------------------------------------
gól: Gera (54.), illetve Sesták (64.)

2019. március 21., Nagyszombat: Szlovákia-Magyarország 2-0, Eb-selejtező
-----------------------------------------------------------
gól: Duda (42.), Rusnák (85.)

Kapcsolódó írásaink