Sport

A sebesség templomában szépen szólt az olasz himnusz

Forma–1 Grazie mille – hálálkodott a győztes Charles Leclerc a 70. Olasz Nagydíj futamának végén a Ferrari boldogságtól ájuldozó, lelkes híveinek

Az olasz közönség előtt eksztázisban ünnepelhetett a Ferrari pilótája, Charles Leclerc, miután nyolc nap alatt második futamgyőzelmét érte el, a belga verseny után ezúttal a monzai szélsebes versenypályán diadalmaskodott.

A hetvenedik monzai versenyről ki tudja meddig, de az időfutamáról vélhetően még nagyon sokáig beszélni fognak. Totto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyenesen azt állította, hogy mindannyian idiótáknak tűntek, tekintettel arra, hogy a pole pozícióról és a rajtrácsokról döntő utolsó időmérő-etapon sikerült lassúsági versenyt futniuk (20 km/órás sebességgel) a pilótáknak, mert senki sem akart az élre állni, pontosabban mindenki valaki más mögött szerette volna élvezni a szélárnyék adta pluszokat. Az osztrák szakember szerint harmincöt év alatt egyszer sem látott ekkora butaságot. Ami ráadásul az ötszörös világbajnok és az idényt toronymagasan vezető brit Lewis Hamilton szerint veszélyes játszma volt, de végül is bejött. Mármint a Ferrarinak. Így aztán Charles Leclerc, az istálló kettes számú, bár az idén a német Sebastian Vettelnél eredményesebb monacói versenyzője állhatott a pole pozícióba. Mögötte azonban Hamilton és a finn Valtteri Bottas berregtette a Mercedes-motorokat, és esküdött meg magában arra, hogy az ezüst nyilak megkeserítik a hazai pályán, ráadásul jubileumi olasz versenyen a maranellóiak dolgát. A 21 éves Leclerc egyébként egy hete – életében először – győzni tudott a Forma–1-es világbajnokság belga futamán, és remélte, hogy ezen a tizenegy kanyaros, rém gyors (tavaly Kimi Räikkönen a Ferrari színeiben 263,587 km/órás csúcs átlagsebességet ért el az időmérőn), de az előzéseket nagyon nehézzé tevő pályán az 53. kör végén is ő lesz az élen.

A száraz időben a rajt minden galiba nélkül lezajlott, az első trió sorrendje nem változott. De csak a hatodik körig kellett várni, hogy a negyedik helyen versenyző Vettel az Ascari-kanyarban elfékezze a Ferrariját, meg- és kipördüljön a pályáról, s úgy jöjjön vissza, hogy a jó helyen autózó kanadai Lance Strollt (Racing Point) elcsapja. Aki az esetről dühében annyit rádiózott a csapatával, hogy idiótának titulálta Vettelt. Aki a szabálytalanságért aztán időbüntetést kapott, amiből utolsóként, huszadikként tért vissza tizennegyedik körben, de ettől Strollnak nem lett jobb kedve.

A huszonharmadik körben Hamilton elhúzott a Renault-s Nico Hülkenberg mellett és kis híján megelőzte Leclercet, aki egy fekete-fehér zászlós büntetésért cserébe inkább behúzott a brit elé, utóbbit a pályán kívülre szorítva. Kemény és a sportszerűség határait súroló csata volt, miközben a „nevető harmadik”, az élen autózó Bottas háborítatlanul nyomhatta a gázpedált.

Az utolsó körök – már megint – a gumikról szóltak, Hamilton „elfogyott”, cserélt is, hogy legalább a harmadik hely mellé a leggyorsabb körért járó plusz pontot behúzza, Bottas Leclercet szorongatta, a közönség a körmét rágta: 2010-ben nyert legutóbb Ferrari a Milánóhoz közeli versenypályán. S a végén a Ferrari volt a legboldogabb, Leclerc zsinórban másodszor nyert futamot. Repkedtek a Mamma miák. Az ifjú monacói az aszfaltinterjún külön is kérte, első interjúja közben hadd beszéljen olaszul is a tömeghez. S „ezerszer” is megköszönte az olaszos hevületű biztatást.

Olasz Nagydíj: 1. Leclerc (monacói, Ferrari), 2. Bottas (finn, Mercedes), 3. Hamilton (brit, Mercedes), 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault), 5. Nico Hülkenberg (német, Renault), 6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull). Leggyorsabb kör: 1:21,779 perc, Hamilton (51. kör).

A vb-pontverseny állása: 1. Hamilton 284 pont, 2. Bottas 221, 3. Ver­stappen 185, 4. Leclerc 182, 5. Vettel (német, Ferrari) 169, 6. Gasly (francia, Toro Rosso) 65.
Csapatok: 1. Mercedes 505 pont, 2. Ferrari 351, 3. Red Bull 266.