Sport
Kosárlabda: Bogdanovic parádézott, a szerbek Olaszországnak sem kegyelmeztek

Az olaszok a várakozásoknak megfelelően komoly küzdelemre késztették a délszláv gárdát. Míg az előző két meccsen könnyedén lépett át Angolán, majd a Fülöp-szigeteken Aleksandar Djordjevic együttese, addig ezúttal jóval nehezebb dolguk volt. Az olaszoknál extra teljesítménnyel rukkolt ki a két NBA-sztár, Danilo Gallinari és Marco Belinelli, előbbi 26, utóbbi 15 pontot tett be a közösbe.
Ez is kevés colt azonban, mivel a túloldalon Bogdan Bogdanovic egészen elképesztő formában kosarazott: 31 pontja mellett 5 gólpasszt és 5 labdaszerzést jegyzett, hasonló produkcióra még nem volt példa részletes statisztikák 1994-es bevezetése óta a vb-k történetében.
A meccset eléggé sok szabálytalanság tördelte, ezt az is jól mutatja, hogy a szerbek magasembere, Miroslav Raduljica mind a 12 pontját büntetőből érte el. A nagy csatában végül a szerbek kerekedtek felül, akik a játék minden fontos elemében jobbak voltak ellenfelüknél: lepattanókban 35-27-re nyerték a párharcot, asszisztokban 24-11-re, a legnagyobb különbség azonban a kispad eredményességében volt a két csapat közt: a szerbek cseréi 44 pontot dobtak, míg az olaszokéi csak 18-ig jutottak.
Szerbia tehát elsőként, Olaszország pedig második helyen lépett tovább a csoportból, a következő körben a J csoportban játszanak majd a negyeddöntőért Spanyolország és Puerto Rico ellen.
Nyögvenyelős spanyol siker Irán ellen
A spanyolok a biztos továbbjutás tudatában kissé kényelmesen játszottak Irán ellen, amit a perzsák ki is használtak. A meccs nagy részében keményen küzdöttek és tartották a lépést a jóval esélyesebbnek tartott európai együttessel, még a harmadik negyed végén is iráni előnyt mutatott az eredményjelző. A záró játékrészben aztán Spanyolország megrázta magát, 21-18-ra behúzta a negyedik felvonást és végül, ha nyögvenyelősen is, de 73-65-re legyűrték riválisukat.

A spanyol csapatból az előző meccshez hasonlóan most is Gasolt kell kiemelni, a torontói center 16 ponttal segítette társait, míg az ellenfélnél hárman - Jamshidi, Rostampour és Haddadi - is legalább 10 pontot gyűjtöttek, Haddadi ráadásul 15 lepattanót is leszedett.
Puerto Rico és Venezuela is továbbjutott
A spanyolokhoz hasonlóan Puerto Rico is az utolsó negyedben fordította a maga javára a saját meccsét: a szigetországiak ötpontos hátrányt ledolgozva, Gary Browne öt perccel a találkozó vége előtt eleresztett triplájának köszönhetően verték 67-64-re Tunéziát, ezzel ők is továbbmentek a csoportból.
Szintén sikerült a csoportjából való továbblépés a venezuelai válogatottnak, akik egy ki-ki meccsen a házigazda kínaiakat múlták felül 72-59-re. A dél-amerikai csapatból négyen is 10 pont fölött dobtak, a diadal kulcsfigurája a rutinos iránytó, Heissler Guillent volt: a 32 esztendős karmester 15 pontján túl nyolc gólpasszt adott társainak.
A megállíthatatlan Campazzo győzelemre vezette Argentínát
Küzdelmes mérkőzésen bizonyult jobbnak Argentína Oroszországnál. A dél-amerikaiak a remek teljesítményt nyújtó Facundo Campazzo vezérletével 69-61-re győztek. Campazzo 21 ponttal, 7 gólpasszal és 6 lepattanóval zárta a csoportrangadót, míg a Nigéria ellen brillírozó Scola ezúttal kicsit visszafogottabban, de rendkívül hasznosan játszott. A veterán erőcsatár 13 pontja és 8 lepattanója is nagyon kellett a "gauchók" sikeréhez.
Lengyelország viszonylag sima 80-63 győzelmet könyvelhetett el Elefáncsontpart ellen, ezzel az európai együttes is továbbjutott a következő körbe, ahová a venezuelaiakat viszik magukkal, ellenfeleik pedig Oroszország és Argentína lesznek.
Férfi kosárlabda-világbajnokság, 5. játéknap, szerdai eredmények:
Angola-Fülöp-szigetek 84-81 - hosszabbítás után
Elefántcsontpart-Lengyelország 80-63
Dél-Korea-Nigéria 66-108
Puerto Rico-Tunézia 67-64
Olaszország-Szerbia 77-92
Venezuela-Kína 72-59
Oroszország-Argentína 61-69
Spanyolország-Irán 73-65