Sport

Így vásárolt be az európai elit az idén nyáron

Labdarúgás. Továbbra is a spanyol bajnokság topklubjai a nemzetközi futballvilág legnagyobb költekezői, övék a most lezárult átigazolási szezon legdrágább három vétele

Fura kettősség: miközben globálisan igaz, hogy még soha nem költöttek el ennyi pénzt Európa legerősebb bajnokságaiban, a nyár legdrágább vétele csak a negyedik az örökrangsorban.

Így vásárolt be az európai elit az idén nyáron
João Félix, a portugál aranyifjú volt a legdrágább, de az Atléti nem sajnálja
Fotó: AFP/Patricia De Melo Moreira

A legtöbbet költő három klub egyaránt spanyol, mindhárom, az Atlético, a Barcelona és a Real Madrid is benn van az eladások alapján összeállított tízes listán is – tehát mindegyiknél nagy volt a mozgás. Ez persze nem nagy újdonság, mint az a tendencia sem, hogy a legerősebb klubok némelyike nagyságrendileg százmillió eurós negatívummal zárta a nyári átigazolási időszakot, ez belefér arrafelé. (A klubok: Bayern München, Barcelona, Arsenal, Manchester City, Manchester United, Internazionale.) A korábbi nagy költekezők közül három most kilóg a sorból: a BL-győztes Liverpool, amely a jelek szerint tökéletesen elégedett a keretével, amely szinte változatlan maradt, a kapusposzton történt apró cseréktől eltekintve. Kényszerből tagja a triónak a Chelsea, amelyet a FIFA kizárt az átigazolásokból, legalábbis ami a vételeket illeti. A harmadik pedig a Paris Saint-Germain, amely azért elköltött 95 millió eurót, de az elmúlt éveket tekintve ez csak „aprópénz”.

Érdekes egyébként összevetni a legtöbbet költők és a legtöbbért eladók listáját. Előbbin nem szerepel az első tízben az öt legnagyobb ligán kívüli klub, sőt a nagy terveket szövő Interen, a korábbi énjéhez képest új utat kereső Arsenalon, valamint a Premier League újoncán, az Aston Villán kívül a további hét akár a Bajnokok Ligája megnyerésére is esélyes lehet. Ugyanakkor a legtöbbet eladók között második az Ajax, amely pénzre váltotta tavaszi BL-bravúrjait, negyedik a Benfica, amely João Félixen kívül eladta Raúl Jiménezt is (38 millió, Wolverhampton).

Nem minden a pénz, mondhatja bárki, s ebben az esetben hatványozottan igaza van. Fontos átigazolások mentek végbe a Bosman-szabály alapján ingyen (lejárt szerződésű játékosért nem kell átigazolási díjat fizetni), ilyen például Rabiot (Juventus), Ramsey (Juventus), Godin (Inter), Llorente (Napoli), s hasonlóan fontos erősítések történtek kölcsönadás alapján is, mint például Coutinhóé és Perišićé (Bayern), Icardié (PSG), Lo Celsóé (Tottenham), Mhkitarjané (AS Roma), Areoláé (Real Madrid).

S még ezzel sem teljes a kép, csak ha hozzátesszük: nem minden pletykából lett valóság. Legalább egy fél csapatra való játékos – noha szerinte naponta szerepelt a hírekben – maradt régi klubjában, mint Gareth Bale, Neymar, Christian Eriksen, Paul Pogba, James Rodriguez és Ivan Rakitć. Nekik legközelebb januárban jöhet el az idejük.

A Premier League klubjai újfent kasszagyilkosok voltak

Az öt európai élbajnokság labdarúgóklubjai rekordot jelentő 5,5 milliárd eurót (1820 milliárd forintot) költöttek el a nyári átigazolási piacon a Deloitte könyvvizsgáló cég számításai szerint. Ez az összeg mintegy 900 millió euróval meghaladta a korábbi rekordot, a tavalyi adatot. A költekezésben ezúttal is az angol Premier League klubjai jártak az élen 1,55 milliárddal, miközben a nettó kiadásuk 635 millió volt. Az angolokat a spanyolok követték 1,37 milliárddal. Ezután sorrendben az olaszok (1,17 milliárd), a németek (740 millió) és a franciák (670 millió) következtek.
(AD)

A legtöbbért eladó egyesületek

1. Atlético Madrid 313,1
2. AFC Ajax 205,7
3. Juventus 201,5
4. Benfica 188,5
5. Barcelona 156
6. Lille 145
7. Chelsea 138
8. Olympique Lyon 133,3
9. Real Madrid 130
10. Paris SG 103

A legtöbbet költő egyesületek és a 2019-es nyár legdrágább átigazolásai
A legtöbbet költő egyesületek és a 2019-es nyár legdrágább átigazolásai
Fotó: MH-gyűjtés

Kapcsolódó írásaink