Sport

Babos Tímea kikapott az amerikai szupertehetségtől

Babos Tímea három játszmában kikapott a 15 éves amerikai Cori Gaufftól az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének második fordulójában.

Babos Tímea kikapott az amerikai szupertehetségtől
Babos számára egyesben már a második körben véget ért az idei US Open
Fotó: AFP/Getty Images North America

A két játékos főműsoridőben, a Louis Armstrong Stadionban léphetett pályára az amerikai szupertehetségnek köszönhetően, aki élete első Grand Slam-főtábláján a nyolcaddöntőig jutott nemrég Wimbledonban.

A 26 éves soproni teniszező jól kezdett, egyből elnyerte riválisa adogatását, de a hazai közönség előtt szereplő tinédzser gyorsan fordított, és ellenállhatatlan játékkal 6:2-re hozta az első szettet. A második játszmában Babos változtatott a játékán - többet pörgetett, nyesett -, ennek köszönhetően 6:4-gyel egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik felvonás rendkívül látványos és szoros csatát hozott, Babos négyszer jutott fogadóelőnyhöz, de Gauff remek szervákkal hárított. A magyar játékos 5:4-es hátrányban a meccsben maradásért adogatott, de többször is hibázott, így Gauff 2 óra 21 perc alatt győzött.

„Nagyon jó meccset játszottunk. Sajnálom, meg szomorú vagyok, de ettől ez még nagyon nagy meccs volt, és nem vagyok csalódott. Úgy érzem, alakulhatott volna fordítva is. A döntő szett elején nekem volt több lehetőségem. Rögtön az első gémben volt egy pici szerencséje, hogy nem tudtam lebrékelni” - olvasható Babos értékelése a Tennis love and game elnevezésű Facebook-oldalon. Hozzátette, meglepte, hogy a fiatal játékosnak milyen remek szervái vannak, ugyanakkor a maga részéről sokat tanulhat ebből a mérkőzésből.

„Egyrészt, ami pozitív, hogy mit csináltam jól, másrészt, hogy min lehet még javítani. A verseny előtt aláírtam volna, hogy felkvalizom magam, nyerek egyet a főtáblán, és végül egy ilyen meccsen kapok ki. Különleges volt ellene játszani egy ekkora stadionban, ahol telt ház volt, és a 14 ezerből körülbelül tízen drukkoltak nekem, ilyenkor az ember kizárja ezt” - folytatta Babos.

A magyar játékos pénteken folytatja szereplését Kristina Mladenovic oldalán párosban, az első helyen kiemelt magyar-francia duó ellenfele a Jessica Moore, Giuliana Olmos ausztrál, mexikói kettős lesz.

US Open, női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Cori Gauff (amerikai)-Babos Tímea 6:2, 4:6, 6:4

Kapcsolódó írásaink