Sport

Kozák Danuta túltette magát a tegnapi kizáráson, továbbjutott 500 méter egyesben

A kajakos Kozák Danuta a péntek délelőtti előfutamból a második helyen jutott tovább 500 méter egyesben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon: az ötszörös olimpiai bajnok, aki címvédő ebben a számban, nemcsak az ellenfelekkel és az erős hátszéllel kellett megküzdenie, hanem túl kellett tennie magát a csütörtöki kizáráson.

Kozák Danuta túltette magát a tegnapi kizáráson, továbbjutott 500 méter egyesben
Kozáknak az erős hátszél sem jelentett gondot
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az UTE 32 éves sportolójának ez az egy száma maradt a viadalon, miután Kárász Annával alkotott címvédő párosát egy nappal korábban az előfutam után diszkvalifikálták, mert túl könnyű volt a hajójuk.

Objektum doboz

A kajakos a pénteki futam után elmondta: egyrészt „rendbe kellett tennie a fejét”, másrészt félre kellett tennie a párosban történteket.

Kozák Danutának leginkább azt volt nehéz feldolgoznia, hogy a tegnapi kizárással a versenyrutinjukba hiba került
Kozák Danutának leginkább azt volt nehéz feldolgoznia, hogy a tegnapi kizárással a versenyrutinjukba hiba került
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Leginkább azt dolgoztam fel nehezen, hogy a mi jól működő rendszerünkbe, a versenyrutinunkba hiba került” - emelte ki. Hozzátette: a hajójuk súlyát „kicentizték” ugyan, de kétszer ellenőrizték a szerdai edzéseik után, és még a csütörtöki előfutamot megelőzően is. „A futam előtti mérlegelést rontottuk el, és lehet ugyan összeesküvés-elméleteket gyártani az okokra, de még most sem tudjuk, hogy mi okozhatta a problémát” - fogalmazott.

Azt mondta: hidegzuhanyként élte meg a kizárást, ami igazából Kárász Annának fájhatott jobban, hiszen neki az az egy száma volt a vb-n.

„Mivel nekem most még az egyesre kell koncentrálnom, igazából csak a vb után csapódik majd le egy ekkora hiba. Annával egyelőre csak a lelket próbáljuk meg tartani egymásban, de mivel tudja, hogy nekem maradt még feladatom, csak a vb után tudjuk ez egészet alaposan átbeszélni” - mondta.

Az ötszörös olimpiai bajnok versenyző a második helyezés ellenére jó érzésekkel zárta a középfutamot
Az ötszörös olimpiai bajnok versenyző a második helyezés ellenére jó érzésekkel zárta a középfutamot
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az egyes előfutammal kapcsolatban megjegyezte: az erős hátszél már zavaró tényező, de a pályája azért nem volt rossz. A második helyezése pedig nem zavarja - az első öt helyezett jutott a középfutamba -, mert az elsődleges célja a továbbjutás mellett az volt, hogy jó érzésekkel szálljon ki a hajóból, és ez a második helyezés ellenére megvolt.

Ebben a számban szombaton rendezik a középfutamot és vasárnap a döntőt. Öt tokiói indulási jog talál gazdára Szegeden.

Kapcsolódó írásaink