Hadsereggel a doppingmaffia nyomában

– Ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntene, hogy mindenki csináljon a testével, amit akar, a nemzetközi doppingellenes szervezet pedig legyen kedves, számolja fel magát, mert sokba van ez az egész a világnak, vagyis, ha szabad lenne a pálya, ön szerint mi történne?

– Ez a kérdés már felmerült. Felszámolni a doppingot ugyanis nem sikerült, sőt, erősödött a doppingoló kedv, miközben az üldözése valóban komoly anyagi forrásokat igényel. Szóval, lehet azt mondani, hogy akkor hagyjuk az egészet. Ez döntés kérdése. Nyilván nekem van egy belső kódexem, én azt nem tudom elfogadni, hogy deklaráljuk, hogy valami, ami fiatal, egészséges emberekben nagyon komoly hosszú távú egészségkárosodást okoz, az legyen szabadon használható, ezt én nem tudom elfogadni. De, ha mégis azt mondanák, hogy itt a vége, hát megyek vissza a háziorvosi praxisomba… Nekem mindig azzal van a problémám, amikor felmentőleg hangzik el: felnőtt ember, tudja, mit csinál. Én azt látom, nem tudja, fogalma sincs róla. Olvassuk el a testépítő oldalakon, miket ötletelnek, milyen tanácsokat adnak egymásnak. Hajmeresztő! Teljes sötétség. Óriási üzlet eladni a doppingszereket, és ezért a sportolókat megvezetik, ráveszik őket, hogy használják ezt vagy azt a terméket, és termeljék a profitot bizonyos köröknek. Ezek a felnőtt sportolók ugyanolyan sebezhetők, mint a kiskorúak. Rengeteg olyan orvosi esetem van, amelyben valaki, valamikor sportolt, használt tiltott szereket, most pedig próbáljuk gyógyítani a betegségeit. Nagyon megrázó látni a felismerést, ha akkoriban ezt a sok bajt tudta volna, nem doppingolt volna: túl nagy ár a betegség.

– Ráadásul ők az egykori primitív anyagok áldozatai. Az új szerek mellékhatásait pedig még nem ismerjük. Nem telt el elég idő…

– Nem bizony. A mára fizikailag tönkrement egykori élsportolókkal kapcsolatban nem szeretünk rámutatni az okokra. Mindenki hátralép, marad a „jaj, szegény beteg”, „jaj, milyen korán meghalt” siránkozás. De ha eljutna az üzenet, hogy vannak szomorú esetek, nem egy, nem kettő, akkor talán megváltozna a doppinghoz való hozzáállás. Ilyen szempontból a mi munkánk misszió. Én a magam részéről nagyon hiszek a tiszta sportra való nevelésben.

– Pár hete a Magyar Antidopping Csoport szervezett egy nemzetközi konferen­ciát, amelyen megjelentek a bűnüldözői oldal, a jogalkotók, a WADA és a nemzeti doppingellenes szervezetek képviselői. Az volt a benyomásom, a doppingellenes harcban az összefogás minőségi ugrást hozott. Enélkül aligha csípték volna fülön azt az orvost, azt a dílerhálózatot és azokat a sportolókat, akik a télen vérdoppinggal csaltak…

– Ez volt a cél, valóban kialakítottuk a magunk hadseregét. Mert nem csak a sportolót akarjuk megcsípni – a balhét amúgy is mindig ő viszi el, övé a lebukás, az ő szervezete sínyli meg a tiltott készítmények használatát, még a WADA-kódex is azt mondja, kizárólag a sportoló felelős azért, ami a szervezetébe jut. De ez túl rideg és szívtelen. Mert ott a kereskedői oldal, amelyik remekül megél mindebből, s akinek eddig bottal üthettük a nyomát. Maffia­szintű üzlet folyik, ugyanazokat a csatornákat használják, mint a kábítószerek esetében, csak arra a rendőrség jobban rá van állva. Én azt gondolom, ezen a területen is le kell végre csapni. Nyilván mi, doppingellenőrök ezt nem tudjuk megtenni, nem vagyunk hatóság, de akkor tegyük össze az információkat, kezdve az élelmiszer-biztonsági felügyelettől a gyógyszerhamisításig, az ügyészségtől, a nemzetközi rendőri szervekig… És lám, az összefogásnak meg is lett az eredménye! A közelmúltban külföldön, de Magyarországon is komoly hálózatok kerültek felszámolásra, rengeteg tiltott szert semmisítettek meg.

- Kanyarodjunk vissza az alapkérdéshez: létezik-e élsport manapság teljesítményfokozó szerek nélkül?

- A teljesítményt nagyon sokféle módon lehet befolyásolni legálisan is. Elég, ha a jó edzésmunkára utalok, vagy a jó táplálkozásra. Én ma azt látom, a dopping egyik legnagyobb motiváló ereje az idő. El lehet érni bizonyos teljesítményt hihetetlen munkával, alázattal, lemondással, de mennyivel jobb ugyanide jutni sokkal hamarabb, nem?

- A laikusok szeretik azt gondolni, hogy van a nem doppingoló balek, aki megszakad az edzésmunkában, és van a doppingoló, aki otthon a tévé előtt ül, és a körmét reszelgeti…

- Hát nem, ez óriási tévedés. Doppinggal önmagában semmire nem megy senki! Tehát lehet, hogy tudok olyan doppingszert, amit nem tudnak kimutatni, az is lehet, hogy be is tudnám szerezni, de hogy semmire nem mennék vele komoly edzésmunka nélkül, az biztos… Lance Armstrong kivételes képességű kerékpáros, ettől függetlenül mind a hét Tour-győzelmét doppinggal szerezte. És lehet, ha senki nem doppingolna, akkor is ő szerezte volna meg azt a hét győzelmet, tiltott szerek nélkül. Ő is ezzel védekezett: mindenki doppingol, nem maradhattam le a többiek mögött.

- Jól látom, hogy vannak sportágak, amelyek nemzetközi szövetségei szigorúbban veszik a doppingellenes harcot, míg mások, védve sportáguk üzleti érdekeit, hiszen a szponzorok hamar hátat fordítanak a doppingesetekkel terhelt sportágaknak, nem állnak bele a dopping elleni harcba?

- Hivatalosan mindenkinek egyformán kellene ezt csinálnia, hiszen egyetlen, minden sportágra és sportolóra érvényes tiltólista van, de a valóságban valóban érzékelhetők eltérések. A WADA nem véletlenül írt egy éve például nyílt levelet a FINA-nak, az úszók nemzetközi szervezetének arról, hogy nem hihető, hogy az úszásban ennyire kevés a lebukás, valamit nem jól csinálnak, nem jól vagy nem jó időben veszik a mintákat. Hozzáteszem, hogy irgalmatlan mennyiségű mintát vesz a FINA… A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség például tényleg hihetetlen mértékű büntetéseket szab ki, országokat tilt el, az atlétikában az oroszok még mindig fel vannak függesztve az IAAF, a nemzetközi szövetség által. Azaz vannak az eredménykezelésben nagyon kemény szövetségek, de az, hogy a FINA a kínai Szun Jangot inkább fölmenti, amikor megsemmisíti a levett mintákat, az nem hangzik olyan jól. Vagy az sem, hogy akadt, aki a doppingvétsége után néhány hónappal visszatérhetett. Elég komolyan veszik a világban a „holléti adatszolgáltatás” kérdését, de volt olyan úszó, akinek összejött a három fekete pont tizenkét hónapon belül, vagyis nem volt ott és akkor, melyet előzetesen megadott, és ezért nem volt ellenőrizhető, mégis egy kis ejnye-bejnyével megúszta. Ezek alapján egyetértek a felvetésével… És még egy idevágó dolog, súlyemelésben, kerékpárban az anabolikus szteroidokat vagy más tiltott teljesítményfokozókat a felkészülés során végig szedni kell, hogy annak hatására tényleg húsz-harmincszázalékos teljesítményjavulást lehessen elérni, de az olyan komplex sportágban, mint az úszásban, atlétikában, nem így „kell” doppingolni. Ezekben a tiltott orvosi támogatás az úgynevezett designer szerekkel (nem gyógyszerek, az egészségügyi ellenőrző hatóság számára ismeretlenek, kizárólag a sport számára fejlesztik ki titkos laborokban, teljesítményfokozó céllal – a szerk.) sokkal rövidebb ideig tart, és sokkal kevésbé kimutatható. Ott, ha valaki az olimpián megbukik, az azért nem volt valami nagyon ügyes. Ezeknél a szereknél az ürülési idők jól belőhetők, miközben izomzatot, állóképességet amúgy sem magán a világversenyen kell építeni.

– Beszéljünk picit az étrend-kiegészítőkről, és nemcsak azért, mert a legutóbb megbukott magyar kajakos azzal védekezik, hogy egy ilyen szerrel került a szervezetébe a tiltott dopping, a stanozolol. Hanem azért is, mert úgy tűnik, az élsportolók semmi kis pluszról nem tudnak lemondani. Miközben ezek a kiegészítők, főleg a neten, távol-keleti piacról beszerzettek veszélyesek lehetnek.

– Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy kell-e a tűzzel játszani, kell-e ismeretlen eredetű, gyártójú termékeket fogyasztani, azt mondom, hogy nem. Nem érdemes kockáztatni. Enélkül is hozzá lehet jutni fehérjéhez, vitaminhoz, vashoz, magnéziumhoz, folsavhoz, ezer vitaminhoz, ami segítője lehet egy sportoló táplálkozásának. De ma az a trend, hogy mindenkinek kell valamit szedni, mivel mindenki más szed, s lemaradok, ha nem élek ezzel az engedélyezett eszközzel. El tudom fogadni, hogy a megnövekedett edzésmunka után kell egy kis pótlás, nyomelemek, fehérje, vitaminok, de amikor tesztoszteron-boosterrel próbálkoznak, akkor már csak arra tud támaszkodni az élsportoló, hogy a terméket előállító cég azt állítja, az áruja csak természetes, növényi alapú, doppingszermentes, s itt kezdődnek az óriási hazugságok és átverések. Innét már csak az óriási üzletről beszélünk. Én igyekszem lebeszélni a sportolókat az ilyen szerekről

– Jellemző az étrend-kiegészítők használata manapság a magyar sportolók esetében?

– Igen, nagyon. Havonta nyolcvan-száz ezzel kapcsolatos kérdést szoktam kapni. Most már két labor is van, amelyik a bemérésekkel foglalkozik. A Testnevelési Egyetem laborja, ahol komoly diétás tanácsadást is lehet kapni, és egy másik, amelyik az analitikában nagyon erős. Az a nagy baj, hogy az étrend-kiegészítők hatóanyagai sok esetben nagy kiszerelésben, ömlesztve érkeznek hazánkba, majd Budapesten kerülnek átcsomagolásra, és innen terjesztik itthon is meg a nyugat-európai országok felé. Könnyen megeshet, hogy a Távol-Keleten egy olyan futószalagon zajlik a gyártás egy sufniban, amelyen a nap felében mondjuk testépítőknek szánt, doppingszert tartalmazó porokat adagoltak, a nap másik felében meg fehérjét gyártottak. Mivel attól olcsó a termék, mert nincs szigorú minőség-ellenőrzés vagy minőségbiztosítás, valójában senki sem tudja, mi van az egyes termékekben, nincs-e keresztszennyeződés például az említett szteroid­tartalmú készítmények és a fehérje között, utóbbi ugye önmagában nem tilos. Így vétlenül is bajba kerülhet a sportoló. És ez nem városi legenda.

– Szokta-e sajnálni az élsportolókat, mondjuk a profi labdarúgó-bajnokság szereplőit, amiért évente hatvan-hetven tétmeccset játszanak, és teljesen kizsigerelik a szervezetüket? És akik nem mellesleg egy-egy sérülésből a lehető leghamarabb szeretnének visszatérni, s ezért esetleg nem megengedett szerekhez nyúlnak.

– Igen, persze, ha a Premier League játékosait nézzük például, nem csodálom, hogy a szervezetüknek szükségük van minden lehetséges támogatásra, ahhoz hogy ezt a sorozatterhelést kibírják. De más sportágról is azt gondolom: világszinten sportolni sajnos nem egészséges. Nos, ebbe beavatkozni olyan szerekkel, amelyek azt célozzák, hogy a sportolók még jobban bírják a fájdalmat, még gyorsabb legyen a regenerálódásuk, hamarabb épüljön ki a megfelelő izomzat, óriási kockázat. Nem a lebukás veszélye, hanem amiatt, amit az emberi szervezettel ezek a szerek tenni képesek.

– A honlapjukon jól nyomon követhetők, nyilván a WADA kívánságára, a friss hazai doppingvétségek. Jelenleg tíz ügyben ketyeg a bomba?

– Igen, és ez kellemetlenül nagy szám. Ezek az eljárások már megkezdődtek, és ha megvan a fegyelmi bizottság jogerős döntése, amennyiben büntetés a vége, a sportágon kívül a név és az eltiltás időtartama is felkerül az oldalra. De általában nem mi vagyunk azok, akik először megnevezik a bűnöst. Mi a pozitív doppingtesztről értesítjük a sportági szövetséget, amelyik a sportolót visszahívja az edzőtáborból és/vagy felfüggeszti a versenyzési jogát. Általában sportági berkekből szokott kiindulni a pletyka.

– Találkozott-e már olyan élsportolóval, aki feltette a kezét és azt mondta, igen, én voltam, doppingoltam?

– Nagyon kevéssel. Egy esetre emlékszem, egyfajta kábítószerrel bukott meg az illető, na ő nagyon vagány volt. A többség sztorija rendszerint valami hazugsághálózattal kezdődik. Szeretem ilyenkor tudatosítani a lebukottban, hogy én senkit nem tartok bűnözőnek. Szerintem a sportolók jó része áldozat, egy másik része sejt valamit, de inkább homokba dugja a fejét, a harmadik fele játszik a tűzzel és a negyedik pontosan tudja, hogy doppingol. No az utóbbival nincs mit csinálni, annak
zéró tolerancia jár.