A sportág mostohái

Nick Miller ugyan nem a legnagyobb név a kalapácsvetésben, de a szava számít. Tavaly ő nyerte a nemzetközösségi játékokat, az Európa-kupán ezüstérmes lett, négy éve junior Európa-bajnokságot nyert, ő a brit bajnok és a csúcstartó 80.26 méteres dobással.

A carlisle-i fiatalember különösen a Gyémánt-liga szervezőit kritizálta, amiért a nemzetközi versenysorozat 2010-es megalakítása óta nem sikerült a sportágát felvenni a műsorszámok közé. „Nem értem, miért nem tartják tiszteletben a kalapácsvetőket. Ennek nem szabadna így lennie” – nyilatkozta a bajnok a BBC Sportnak. Sőt, tovább is ment. „Minden szám egyedi. Csak azért, mert nagy darab, erős dobó vagy, nem jelenti azt, hogy ne lennél atléta.”

Ez a sirám azonban erősen elhibázott gondolatmenetre épít. Hiszen a súlylökők, a diszkoszvetők, de a gerelyhajítók sem éppen szilfid alkatúak. És a diszkoszvetők és súlylökők idén például ott vannak a gyémántokért folyó küzdelemben. A kalapácsvetés mellőzésében sokkal inkább szerepet játszhat, hogy a többi versenyző és a nézők biztonsága érdekében a kalapácsvető kör köré egy meglehetősen robusztus hálórendszert kell mindig építeni (a dobók csak egy kis résen keresztül engedhetik kirepülni a szert), ennek felállítása egyrészt elég sokáig tart, másrészt az eltüntetéséről, de legalább részleges visszabontásáról is gondoskodni kell a szám vége után, hiszen jó nagy területen zavarja a látványt és a tévékamerák munkáját. Ugyanakkor az is igaz, hogy ettől még kalapácsvetőnek lenni valóban nem annyira népszerű és jól fizető „foglalkozás”, mint futónak vagy ugróatlétának.

Nem igazságos a rendszer. De ilyen értelemben nem az például a többpróbázókkal sem. Ha úgy vesszük, ők két napig vetélkednek hét vagy tíz számban, mégis egyetlen érmet kapnak, és a pénzdíjuk sem magasabb, mint másoké. Talán jó lenne, ha nem ezen a szemüvegen keresztül néznék a sportágukat egyesek. Végül is nem muszáj kalapácsvetőnek lenni. Meg atlétának sem…

Miller szerint a riói olimpiai bajnok tádzsik Dilshod Nazarovnak nincs szponzora, a bronzérmes brit női kalapácsvetőnőnek, Sophie Hitchonnak úgyszintén. „Nagyon kis pénz van itt. Nem ezért sportolunk ugyan, de ennünk azért kell” – dramatizálta a helyzetet Nick Miller.

Tény, hogy jelenleg az atlétika olimpiai versenyszámai közül csak a tízezer méteres síkfutás és a kalapácsvetés hiányzik a Gyémánt-liga palettájáról, de ez változik 2020-tól. Csak épp nem abba az irányba, amiben a dobók reménykednek. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) már márciusban jelezte, további nyolc szám kiejtését tervezi a versenysorozatból. Többek között immár az 5000 méteres futók is vesztesei lesznek az egyébként a nézők érdekeit előtérbe helyező átalakításnak. Ugyanakkor a szövetség leszögezi, a kalapácsvetők számára külön Challenge-viadalokat tartanak, az idén például kilencet, itt tizenkét atléta kap pénzdíjat, a győztes férfi és nő 30–30 ezer dollárt. Továbbá a napokban az atlétikai csapat-Európa-bajnokságról sem hiányoztak a ketrec bajnokai (Miller egyébként gyenge eredménnyel csak tizedik lett), és persze a dohai világbajnokságon is lesz kalapácsvetés.

Szóval, lehet panaszkodni, de ennél kicsit jobban fel kell kötni a gatyát. Nem okos dolog hűbelebalázs módjára belekötni az egyébként épp egy honfitárs, a kiváló középtávfutó, kétszeres olimpiai bajnok Sebastian Coe vezette, nagyhatalmú nemzetközi szövetségbe. (A kalapácsvető Challenge-verseny következő állomása augusztus 29-én épp Szombathelyen lesz.)