Sport

Angliába igazolhat Nagy Ádám

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az angol másodosztályú Bristol City labdarúgócsapatához szerződik Nagy Ádám, a Bologna magyar válogatott középpályása.

Angliába igazolhat Nagy Ádám
Nagy Ádám három szezon után hagyhatja ott Bolognát
Fotó: Instagram/Nagy Ádám

Több angol lap és az olasz transzferpápa, Gianluca Di Marzio is beszámolt arról, hogy Nagy klubváltása kapcsán minden el van intézve és állítólag már az orvosi vizsgálaton is átesett ma. A hírek szerint a Bristol 2,5 millió eurót fizet a magyar focistáért, aki egy négyéves szerződést ír alá.

A másodosztályú együttes egyértelműen a Premier League-be való feljutásért harcol az idei szezonban, ezt bizonyítja az is, hogy már igen komolyan megerősítették a keretet a nyár folyamán. Eddig kilenc játékos érkezett - közülük hárman a Chelsea-ből -, s hozzájuk csatlakozhat Nagy Ádám is.

A 33-szoros magyar válogatott középpályás a 2016-os Európa-bajnokság után, 1,8 millió euróért szerződött a Ferencvárostól a Bolognához. Első szezonjában 28 mérkőzésen is pályára lépett, ám a legutóbbi két idényben csak epizódszerephez jutott a csapatban, s nem is tagadta, a több játéklehetőség reményében szívesen klubot váltana.

Kapcsolódó írásaink