Sport

Főtáblás helyért harcol a Ferencváros a Dinamo Zagreb ellen

A horvát Dinamo Zagreb és a Ferencváros is veretlenül várja a két csapat találkozóját a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. A párharc győztese már biztosan főtáblás lesz vagy a BL-ben vagy az Európa-ligában.

Főtáblás helyért harcol a Ferencváros a Dinamo Zagreb ellen
Szerhij Rebrov vezetőedző és Lovrencsics Gergő, az FTC csapatkapitánya
Fotó: Facebook/ Ferencvárosi Torna Club

A horvát fővárosban kedden 20 órától sorra kerülő első mérkőzést megelőzően a Dinamo hat, az FTC négy tétmeccset játszott, előbbi mindegyiket megnyerte, utóbbi három győzelem mellett egyszer döntetlent játszott. A zágrábiak számára a BL-selejtező mellett már megkezdődtek a bajnoki küzdelmek, és lejátszották hazájuk szuperkupa-mérkőzését is, a Ferencváros viszont a Debrecen elleni bajnoki találkozó elhalasztását kérte, és a hétfői utazást megelőzően szombaton, valamint vasárnap is edzést tartott Szerhij Rebrov vezetőedző.

A Fradi-szurkolók ma délelőtt különvonattal, körülbelül 1100-an indultak el Zágrábba a Nyugati pályaudvarról, nem kis hangulatot teremtve a görögtüzekkel és a füstbombákkal. Ezeket látva pedig nem biztos, hogy a hazaiaknak fog kedvezni a stadion hangulata.

Objektum doboz

A Dinamo Zagreb egyébként az utóbbi tíz évben kilencszer jutott a csoportkörbe a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, a tavalyi idényben például a nyolcaddöntőig jutottak el az El-ben. A jelenlegi keret egyik legismertebb játékosa az U21-es Európa-bajnok spanyol Dani Olmo, aki gólt szerzett idén nyáron a korosztályos kontinensbajnokság döntőjében, és topcsapatok sora szeretné őt megszerezni.

Szintén a Dinamót erősíti a bosnyák származású osztrák Emir Dilaver, aki 2014 és 2017 között több mint 100-szor szerepelt az FTC színeiben, emellett egyszer bajnok, háromszor pedig Magyar Kupa-győztes volt, de a sérülése miatt kedden nem biztos, hogy pályára lép, bár a keretbe bekerült.

„Vargával, Lovrencsiccsel, Dibusszal is együtt játszottam, de sok stábtagot ismerek a mostaniak közül. Követtem a klubnál történt eseményeket, és nagyon örülök, hogy ennyire jó irányba halad az FTC, mert nagyon szép időszakot töltöttem ott. Annak is örültem, hogy a Fradi a következő körbe jutott, persze azért nem annyira… Nem akarok rosszat az előző klubomnak, de mindig nyerni akarok. Ez így elég nehéz nekem, de a legjobbamat fogom adni” - nyilatkozta a Fradi hivatalos honlapjának Dilaver.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójába jut, azaz a csoportkörért játszhat. Amennyiben a negyedik körben kikap, az Európa-liga főtáblájára kerül.

A mostani párharc vesztese pedig az Európa-liga-selejtező negyedik körében folytathatja szereplését.

A visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában.

Kapcsolódó írásaink