Sport
Csúsztat az ellenzéki sajtó a 2022-es kézilabda-Eb-re épülő budapesti sportcsarnok építési költségeit illetően

A napokban több ellenzéki portál – például az Index vagy a 444 - is foglalkozott a témával, a cikkeikben szereplő állítások azonban nem felelnek meg a valóságnak az MKSZ szerint.
A szövetség közleménye rámutat, hogy a tavaly nyári sajtótájékoztatón elhangzottak hangsúlyozottan becsült összegek, és külön-külön az esetleges szegedi és veszprémi beruházásokra vonatkoznak, nem a budapesti arénára. „Ha befejeződik a tervezési szakasz – mert például Szeged és Veszprém ügyében már megtörtént -, akkor az erre vonatkozó költségekre is tudok válaszolni. Nyilván jelentős, szerintem az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt 10, akár 15 milliárd forintot is elérő beruházásokról lesz szó. De ezek csak becslések, a tervezői kalkulációkon sok múlik” – idézik Kocsis Máté szavait a szóban forgó sajtótájékoztatóról.
Ebből is látható, hogy a szövetség elnöke itt egyértelműen nem a budapesti fejlesztésekről beszélt, az új fővárosi csarnokról is csak az eseményről szóló tudósítás zárásaként esett szó: „Budapesten a Papp László Sportaréna lesz a mérkőzések otthona, de a szövetség egy új sportcsarnok építését is javasolja majd a kormánynak.” Értelemszerűen nem lehetett tehát téma akkor még semmilyen módon a tervezett aréna felépítésének költsége.
Az MKSZ közleményében leszögezi, ők az Európa-bajnokság megszervezéséért és sportszakmai lebonyolításáért felelősek, az infrastrukturális fejlesztések nem tartoznak a hatáskörükbe, ezért az ezzel kapcsolatos építőipari, tervezési és kivitelezési folyamatokra nem kívánnak reagálni sem most, sem a jövőben. Egyúttal megjegyzik, szomorúnak tartják, hogy egyes sajtótermékek „tudatosan vagy tévedésből, de következetesen összemossák a sportesemény szervezési költségeit az egyéb beruházások – például a későbbiekben más sport- és kulturális rendezvényeknek otthont adó csarnok – költségeivel. Hasonlóképpen, a Magyar Labdarúgó Szövetség 2020-as Európa-bajnoksággal kapcsolatos rendezési kiadásaiba is abszurd lenne beszámítani az épülő új Puskás Ferenc Stadion költségeit.”
A szövetség azt javasolja a média képviselőinek, hogy az új budapesti arénával kapcsolatban forduljanak a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt-hez, amely a fejlesztésért ténylegesen felelős.
„Sajnálatosnak tarjuk, hogy a sajtó egy része először csúsztatásokkal téveszti meg a sport iránt érdeklődő hírfogyasztókat és csak ezt követően fordul kérdéseivel a kézilabdaszövetséghez. Fordítva talán elkerülhető lett volna a félreértés, de vélhetően nem ez utóbbi volt a cél” - zárja közleményét az MKSZ.