Sport

Wladár Sándor: Biztosan fegyelmi elé állítom Kenderesit

A tervek szerint csütörtökön térhet haza Dél-Koreából az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás, akit szexuális zaklatással vádoltak meg a kvangdzsui világbajnokság közben. Az ügye itthon is folytatódik, ugyanis a fegyelmi bizottság előtt is felelnie kell.

Wladár Sándor: Biztosan fegyelmi elé állítom Kenderesit
Kenderesi Tamás itthon is büntetésre számíthat
Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Kenderesit óvadék ellenében engedték el a dél-koreai hatóságok, a bírósági ítéletet pedig itthon várhatja meg. Ez egyébként vélhetően pénzbírság lesz.

A 22 éves úszót azonban még itthon is felelősségre vonhatják.

„Biztosan fegyelmi bizottság elé állítom! Azt viszont nem tudom, milyen büntetésre számíthat. Erről a bizottság határoz majd a koreai jegyzőkönyv és az úszó vallomása alapján” - mondta a Borsnak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, hozzátéve, hogy sem az óvadékot, sem az esetleges pénzbüntetést nem fogják állni helyette.

A kiszabható szankciók között szerepel egyébként a szóbeli figyelmeztetés, az írásbeli megrovás, a pénzbüntetés, a juttatások megvonása, és az edzőtáboroktól, valamint versenyektől való eltiltás is.

Mint ismert, Kenderesi Tamást vasárnap hajnalban ittas állapotban vitték el a rendőrök, miután egy szórakozóhelyen egy 18 éves koreai lány szexuális zaklatással vádolta meg. Az úszó elismerte a fizikai kontaktust, elnézést is kért, azonban a zaklatás vádját határozottan visszautasította. Állítólag az esetnél nem volt nála sem igazolvány, sem akkreditációs kártya, s ez is közrejátszhatott abban, hogy a hatóságok úgy döntöttek, nem tíz napig nem hagyhatja el az országot. A rendőrség hétfőn vádemelési javaslattal fordult a dél-koreai ügyészséghez.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom