Sport
Szexuális zaklatással vádolják Kenderesi Tamást, nem hagyhatja el Dél-Koreát

A 22 éves olimpiai bronzérmes úszót helyi idő szerint vasárnap hajnalban vették őrizetbe és hallgatták ki a rendőrök egy szórakozóhelyen történt incidens miatt.
A magyar úszcsapat egyik tagja meg is erősítette a Reutersnek, hogy Kenderesit valóban kihallgatták, majd utána visszaengedték a szállásra. Ugyanakkor legalább tíz napig még nem hagyhatja el az ázsiai országot.
A Yonhap hírügynökség szerint a fiatal úszó tagadta az ellene felhozott vádakat.
A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közleményében jelezte, a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.
„A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak.” - áll a közleményben.
Kenderesi Tamás 200 méter pillangón, amelyen Milák Kristóf elképesztő világcsúccsal aranyérmes lett, a nyolcadik helyen végzett a kvangdzsui vébén.