Sport

Andrásfi szépen helytállt

Vívás. Mohamed Aida a nyolcaddöntőig verekedte magát az Eb-n

Férfi párbajtőrben Andrásfi Tibor, női tőrben Mohamed Aida szerepelt a legjobban a magyarok közül a vívók düsseldorfi Európa-bajnokságának keddi napján.

A 19 éves Andrásfi negyeddöntőbe jutott, és a hetedik helyen végzett. Két szoros, a spanyol Ángel Fabregat és a svájci Max Heinzer ellen hosszabbításban megnyert mérkőzést követően a főtábla harmadik fordulójában könnyű dolga volt Mario Persu ellen, 3–2 után megtalálta azt az akciót, amivel sorozatban adta találatait: türelmes előkészítés után gyors támadás, pontos szúrás. Nyolc–háromra elhúzott, és román ellenfelének már nem is hagyott esélyt a felzárkózásra.

Az éremért Andrea Santarellivel vívott, az olasz 15–9-re nyert. Andrásfi negyeddöntőbe jutással így is nagyon szép eredményt ért el a mindig erős és kiegyensúlyozott férfi párbajtőr mezőnyben.

A többi magyar induló közül Siklósi Gergely a huszonnegyedik, Rédli András az ötvenhetedik, Koch Máté pedig a hatvanegyedik helyen végzett.

Női tőrben a rutinos, 43 éves Mohamed Aida a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését, a legjobb nyolc közé jutásért az olasz Alice Volpival vívott. A tavaly egyéniben harmadik, csapatban győztes olasz – aki 1992-ben született, amikor magyar ellenfele első érmét nyerte felnőtt Európa-bajnokságon – taktikusan és jól vívott, érvényesítette a papírformát. Csak 4–5-ig volt szoros az asszó, onnantól Volpi öt tiszta találatot ért el (15–6).

Mohamed a tizenötödik helyen végzett, míg a korábban búcsúzó Kreiss Fanni és Kondricz Kata tizenkilencedik, Lupkovics Dóra pedig harminckilencedik lett. Lupkovics és Kreiss lengyel vívónőtől (előbbi Julia Walczyktól, utóbbi Martyna Dlugosztól) kapott ki, Kondricz Katát pedig Mohamed Aida búcsúztatta.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom