Sport
Allegri egy évet pihenni fog

Az 51 éves szakember egy milánói rendezvényen árulta el, hogy nem akar dolgozni egy évig, mert szeretne a magánéletére koncentrálni a következő hónapokban. Mint mondta, az elmúlt 15 évben folyamatosan dolgozott, ami kiszívta belőle az erőt.
Allegri 2004-ben az olasz negyedosztályban kezdte edzői karrierjét, majd az AC Milannal olasz bajnokságot nyert, 2014-ben pedig a Juventus irányítását vette át, s a torinói klub történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Vezetésével a csapat mind az öt szezonban megszerezte a bajnoki címet, az első négyben az olasz kupát is megnyerte, s kétszer jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.
A Juventus májusban jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontják Allegri szerződését, akinek utódja várhatóan Maurizio Sarri, a Chelsea trénere lesz.
Sarrit pénteken bemutathatja a Juventus
Olasz és angol médiaértesülések szerint mindenben megegyezett egymással a Chelsea és a Juventus, a torinói labdarúgóklub pedig már pénteken bemutathatja Maurizio Sarri új vezetőedzőt.
A Sky Italia, valamint a brit BBC csütörtökön éjszaka arról számolt be, hogy a 60 éves nápolyi születésű szakemberrel három évre szóló szerződést köt majd az olasz bajnoki címvédő egyesület, amely ötmillió font (1,8 milliárd forint) kompenzációt fizetett a Chelsea-nek azért, mert egy évvel az eredetileg megkötött megállapodás lejárta előtt elengedi Londonból Sarrit.
A Juventus eddigi edzője, Massimiliano Allegri a szezon végén, sorozatban öt bajnoki cím, illetve négy Olasz Kupa-győzelem, és két Bajnokok Ligája-döntős szereplés után távozott Torinóból.
Sarri tavaly nyáron, a Napolitól szerződött a Chelsea-hez, amellyel harmadik lett a Premier League-ben, az Európa-ligát pedig megnyerte, miután a londoni Kékek a bakui döntőben 4-1-re verték a városi rivális Arsenalt.