Sport
Több bravúrra is szükség lenne az olimpiai kvótához
Női vízilabda-világliga
Csapatunk ezt követően sorrendben az oroszokkal, majd a kanadaiakkal játszik a csoportkörben, majd következik a kieséses szakasz, amelyben bravúr kellene a döntőbe jutáshoz. A világliga-győztes elsőként indulási jogot szerez a 2020-as tokiói olimpiára. A keretszűkítés után Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta: „Az amerikaiak elleni három közös, kétkapus edzés sokat segített a felkészülésben. Sok olyan dolgot láttam, amit szerettem volna, és persze sok olyat is, amit nem. Munkában vagyunk, meccsről meccsre fejlődni akarunk.” A másik csoportban az Európa-bajnok, illetve Európa Kupa-győztes hollandok, az ausztrálok, a kínaiak és az olaszok találkoznak egymással.