Sport

Keszthelyi négy gólja is kevés volt az amerikaiak ellen

A házigazda magyar válogatott 12-9-re kikapott az olimpiai és világbajnok amerikai együttestől a Duna Arénában zajló világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének keddi nyitófordulójában.

Keszthelyi négy gólja is kevés volt az amerikaiak ellen
Keszthelyi Ritán semmi nem múlt, négy góljával a mezőny legeredményesebb játékosaként zárta az összecsapást
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A találkozót a torna hivatalos megnyitója vezette fel, amelyen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy az ilyen eseményeken garantált a színvonalas szórakozás, a sok izgalom és a „bámulatos sportérték”, de ezen felül fontos, hogy a magyar fiatalok testközelből figyelhetik a vízilabda legjobbjait, mert pozitív hatással lehet a jövő generációjára a közvetlen kapcsolat a példaképekkel. „Ma, amikor a sportvilágban egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a kiemelt versenyek örökségének gondozása, akkor Budapest és a Duna Aréna példája lehet annak, miként használja ki egy város, egy létesítmény és több sportág egy esemény átütő sikerét éves, sőt évtizedes távlatban” - mondta Szabó Tünde.

A mérkőzés alaphangját Szilágyi Dorottya adta meg egy gyönyörű elhajlásos kapufás góllal, egy elhibázott amerikai fórt követően pedig Keszthelyi Rita ejtett gyönyörűen a hálóba, majd újra a magyar csapatkapitány villant egy óriási lövéssel. Jól működött a magyar védekezés, mégis egy éppen csak becsorgó lövéssel - szabad szemmel nem is nagyon lehetett megítélni, bent volt-e a labda - feljöttek a vendégek.

A második felvonás elején emberelőnyből egyenlített a sorozat 12-szeres győztese, majd egy magyar rövidzárlatot kihasználva - elhibázott magyar fór után megúszás - átvette a vezetést és növelte is előnyét. Keszthelyi büntetőből szépített, a túloldalon Kiley Neushul viszont nem élt az ötméteres adta lehetőséggel. Az amerikaiak újabb megúszásból szerzett góllal büntették a magyarok hibáját a nagyszünet előtt.

Úgy tűnt, a fordulás után az amerikaiak gyorsan lezárják a mérkőzést (8-4), a 19 éves Vályi Vanda gólja azonban reményt adott a magyaroknak, akik a Gurisatti Gréta által kiharcolt és Szilágyi által értékesített ötméteressel kettőre csökkentették a különbséget. Ez nagyon könnyen egy is lehetett volna, de Gurisatti közvetlen közelről ziccert hibázott.

A záró felvonást egy villámgyorsan értékesített fórral és egy gyors megúszásból szerzett góllal kezdte a tengerentúli gárda, és ezzel tulajdonképpen nagyjából 90 másodperc alatt el is döntötte az összecsapást.

A szövetségi kapitány szerint a hibák ellenére nem voltak rossz periódusaink

„Úgy gondolom, ezen a mérkőzésen, függetlenül attól, hogy belehibázgattunk bizonyos szituációkba, nem voltak rossz periódusaink” - kezdte értékelését Bíró Attila, hozzátéve, hogy azt kérte a találkozó előtt játékosaitól, hogy legyenek olyan periódusaik, melyekre a hét hátralevő részére építeni tudnak.  „Ilyenek pedig voltak. Remélem több pozitív dolog a lesz a következő napokban” - mondta a szövetségi kapitány, ugyanakkor leszögezte, nem tetszett neki, hogy az amerikaiak két-három olyan gólt is lőttek, amelyeket magyar lehetőség előzött meg. Az oroszok elleni szerdai összecsapásról szólva a tréner elmondta, fizikálisan az nem lesz ilyen kemény, ugyanakkor úszástudás tekintetében erősebb rivális lesz. „A célunk az, hogy valamilyen módon legyőzzük az oroszokat” - jelentette ki.

Női világliga, szuperdöntő, Duna Aréna:
Csoportkör, 1. forduló, B csoport:
Egyesült Államok-Magyarország 12-9 (2-3, 4-1, 2-2, 4-3)
Gólszerzők: Haralabidis, Musselman, M. Fischer 2-2, A. Fischer, Fattal, Williams, Steffens, K. Neushul, Seidemann 1-1, illetve Keszthelyi 4, Szilágyi 3, Vályi, Parkes 1-1

Korábban:
Oroszország-Kanada 19-17 (3-3, 4-3, 1-5, 7-4, 4-2) - ötméteresekkel

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom