Sport
Rafael Nadal a tizenkettedik francia trófeára hajt
Tenisz. A Roland Garros főtáblájának első fordulói közönségcsalogatók voltak, a sztárok látványosan játszottak

A világ egyik legfontosabb teniszversenyét, a Roland Garrost 1891-ben rendezték meg először. Hat éven át csak a férfiak léphettek a salakra, de a fehér sportban hamar teret hódítottak a nők is. A négy úgynevezett Grand Slam-torna közül
a párizsin 1925-ig csak francia vagy francia klubban teniszező játékosok indulhattak, de azóta nyílt a verseny a trófeáért. A küzdelmek három, illetve két nyert szettig tartanak, és a lassúnak számító salakon rettentően hosszú játszmák is előfordulnak. E tekintetben a csúcs egy 6 óra 33 perces találkozó 2004-ből.
Hétfőn az újjávarázsolt centerpályán elsőként a Caroline Wozniacki–Veronika Kugyermetova találkozót játszották, meglepetésre a 2017-es világbajnok, tavalyi Australian Open-nyertes dán 6:0, 3:6, 3:6-ra kikapott az orosz lánytól. De
a nap első negatív szenzációját még ez előtt a cseh Petra Kvitová szolgálta. Twitteren jelezte, hogy a hetek óta fájlalt bal alkarjában a vasárnap esti MRI-vizsgálat törést mutatott, így visszalépett az első mérkőzése előtt.
Ezt követően a Philippe Chatrier-ről elnevezett centerpályára a tizenegyszeres Roland Garros-győztes spanyol Rafael Nadalt szólították. Ellenfele a német Yannick Hanfmann volt. Edzőpartnernek épp megfelelt a spanyolnak (6:2, 6:1, 6:3), aki ha idén nyerne, akkor minden idők legeredményesebb teniszezője lenne a francia teniszbajnokságon. Jelenleg is csúcstartó a tizenegy trófeával, ha nem is egyedül, hiszen a nőknél Margaret Court nyert ugyanennyi egyéni döntőt a Grand Slamek egyikén, jelesül Ausztráliában. A ranglistavezető szerb Novak Djokovic a cseh Hubert Hurkacz ellen nyert 6:4, 6:2, 6:2-re, a pálya zárómeccsén Serena Williams 2:6, 6:1, 6:0-ra verte Vitalija Djacsenkót.