Sport
A politika húzta ki az Arsenal keretéből Mkhitaryan nevét
Labdarúgás. A szerdai bakui Európa-liga-döntő előtt az Ágyúsok az UEFA-ra mérgesek, mivel nem számíthatnak örmény csatáruk játékára

Valószínűleg nem is remélhetne beutazó vízumot Azerbajdzsánba. Örmény állampolgárok főszabályként nem kapnak az azeri kormánytól beutazási engedélyt, ám akadnak szoros kivételek, ilyen volt a 2015-ös Európai Játékok idején fogadott örmény sportolók esete.
Az Arsenal játékosai közül Laurent Koscielny felháborodásának adott hangot, és az UEFA-t hibáztatta a kialakult helyzetben. (Ami nyilvánvalóan nem azonos, de kicsit hasonlatos például ahhoz, amikor a Vasas elleni BEK-mérkőzésre nem utazhatott Budapestre 1961 szeptemberében Puskás Ferenc és Östreicher Emil. Mkhitaryannal ellentétben ők a hazájukba nem térhettek vissza, de a példa annyiban rokon, hogy politikai okokból nem vehettek részt egy nemzetközi kupatalálkozón.) A francia válogatott védő úgy véli, miután az UEFA tudott az azeri–örmény konfliktusról, nem lett volna szabad Bakunak adni a rendezési jogot. Szerinte, különös tekintettel arra, hogy két londoni csapat játssza a döntőt, praktikus lett volna az utolsó hetekben a finálét a Wembley-be „áthelyezni”. Bernd Leno, az Arsenal német kapusa botrányosnak nevezte a helyszínválasztást, mivel az azeri–örmény konfliktus miatt az egyik résztvevő csapat elveszíti kulcsemberét.
Az UEFA megtiltotta az Arsenalnak, hogy bármiféle módon tiltakozzon a helyzet ellen, illetve hogy kifejezze szimpátiáját a csapat örmény játékosa iránt. (Az Ágyúsok azt tervezték, hogy a bemelegítés alatt olyan trikót viselnek a játékosok, amelynek hátára Mkhitaryan nevét írják.)
A hírek szerint nem a korábban a Borussia Dortmundot és a Manchester Unitedot is megjárt örmény csatár lesz az egyedüli fontos hiányzója az Arsenalnak. Unai Emery, aki mondhatni Európa-liga-specialista, hiszen 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is megnyerte a serleget a Sevilla edzőjeként, nem számíthat Aaron Ramsey-re, Denis Suárezre, Héctor Bellerinre és Rob Holdingra, sőt nagy valószínűséggel Konsztantinosz Mavropanoszra sem. Danny Welbeck ellenben hétfőn Bakuban együtt gyakorolt a társaival. A válogatott csatár november óta nem játszott tétmérkőzést, de Emery szerint bevethető állapotban van.
A londoni sajtó szerint, minden körülményt figyelembe véve, a Chelsea az esélyesebb, de
az Arsenal számára akad „plusz tétje” a finálénak.
Ellentétben a Premier League harmadik helyén végzett riválissal, az Ágyúsok kizárólag az Európa-liga megnyerésével kerülhetnének fel a Bajnokok Ligája 2019-es főtáblájára.
Utolsó mérkőzésére készül az Arsenal egyik kapusa, a 37 éves Petr Cech, aki az idény nagy részében Leno tartalékja volt, de védett a tavaszi Európa-liga-mérkőzéseken. A búcsú különlegessége az ellenfél: a cseh kapus 2004 és 2016 között
a Chelsea-ben érte el pályafutása legnagyobb sikereit, s minden bizonnyal a visszavonulása után a Kékeknél kap majd munkát.
Kanté nem épül fel a döntőre
Nagy valószínűséggel nélkülözni lesz kénytelen a Chelsea a döntőben világbajnok középpályását, N’Golo Kantét. A francia futballista lassan egy hónapja sérüléssel kínlódik, a múlt héten megpróbálkozott az edzésekkel, de a jelek szerint egyelőre nem bírja a lába a terhelést. Maurizio Sarri, a Chelsea vezetőedzője nem számíthat szerdán a védő Antonio Rüdigerre, a középpályás Ruben Loftus-Cheekre és a szélső Callum Hudson-Odoira sem, ugyancsak sérülés miatt.
(AD)