Szép és szomorú búcsúzások

A bajnoki döntő első mérkőzése után az 5200 néző többsége ünnepelt a Veszprém Arénában, s tapssal búcsúzott a szezon után visszavonuló Nagy Lászlótól és Momir Ilicsről, akik utolsó hazai mérkőzésüket játszották. Pedig a finálé nem úgy kezdődött, hogy fieszta lesz a vége, mert a szünetben még a vendégcsapat vezetett (13–14), azonban ugyanúgy, mint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Szkopje ellen, a Szeged a folytatásban darabjaira szétesett, 22–10-re elveszítette a második félidőt.

„Huszonkét gólt kaptunk a második félidőben, ami megbocsáthatatlan, támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk. Az az igazság, hogy a BL-kiesés nagy hatást gyakorolt a játékosainkra. Rengeteg időbe került, hogy olyan szintre kerüljünk, mint a Veszprém, de most visszaléptünk három évet. Vasárnap meg kell mutatnunk a büszkeségünket, hogy nyerni tudunk” – nyilatkozta Juan Carlos Pastor, akinek irányításával hiába kezdte jól az idényt a Szeged, a szezon legfontosabb mérkőzésein eddig elbukott. Nem lenne meglepetés a menesztése.

Meghatódva búcsúzott Mikler Roland is veszprémi szurkolóktól, akinek bravúros védéseivel döntő szerepe volt a Veszprém kiütéses győzelmében, mégis a klub vezetői nem marasztalták, így öt év után visszatér Szegedre. Jellemző a hazai élmezőnyre, hogy két élcsapatunk döntőjén az összesen 59 gólból csak kilencet szerzett magyar játékos, s a válogatott Balogh Zsolt a lelátón ült – vajon Pastor miért nem játszatta? – Bodó Richárd pedig nem talált a kapuba.