Sport

Fotókiállítás nyílt Budapest régi sportéletéről

Az elmúlt száz év fővárosi sporteseményeit, sportpályáit és -létesítményeit megidéző fotókiállítás nyílt szerdán a Budapest Projekt Galériában Hajrá Budapest! Földön, vízen, levegőben címmel.

Fotókiállítás nyílt Budapest régi sportéletéről
A kiállítás július 15-ig, keddtől szombatig 12 és 18 óra között ingyenesen látogatható
Fotó: Fortepan

A főváros, a galéria és a Fortepan közös kiállításának megnyitóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy ezen a helyszínen sport témájú kiállítás még nem volt, ám mivel Budapest idén Európa sportfővárosa, az eseménysorozatba illik a múlt sportéletét felidéző tárlat.

„A képeket elnézve megállapítható, hogy régen is olyan izgalmakat éltek meg az emberek egy-egy sporteseményen, mint napjainkban. Ezeken a fotókon a város olyan arcát, pillanatait láthatjuk, melyeket tévéműsorokban nem” - mondta a főpolgármester-helyettes.

Török András, a Fortepan menedzsere hangsúlyozta, ezek a képek a sportnál többről szólnak: korhű dokumentumok, amelyek ábrázolják az adott időszak divatját is.

A kiállított képeken látható például az atlétikai eseményeken és labdarúgó-mérkőzéseken telt házas Népstadion, a Csepel Vas- és Fémművek gyereknapi sportrendezvénye, az augusztus 20-i víziparádé dunai kajakosai, vagy a kilencedik kerület egyik terén sakkozó férfiak.

A kiállítás július 15-ig, keddtől szombatig 12 és 18 óra között ingyenesen látogatható.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom