Sport
Jürgen Klopp lehetetlennek tartotta a továbbjutást

Klopp a 4-0-ra megnyert hazai visszavágó után kiemelte: a Barcelona legyőzése a futballvilág egyik legnehezebb feladata. A 3-0-ra elveszített első mérkőzést követően nekik mégis úgy kellett nyerniük négy góllal, hogy közben ne kapjanak egyet sem, amitől még nehezebbé vált volna a dolguk.
„Őszinte leszek, nem gondoltunk arra, hogy erre képesek vagyunk” - mondta a német szakvezető, aki azt is elárulta, hogyan tudta mégis motiválni játékosait. „Azt mondtam nekik, szerintem lehetetlen továbbjutnunk, de azért van esélyünk. És mi hittünk ebben az esélyben” - mondta Klopp. Hozzátette: szerettek volna klubtörténelmet írni, és nem azért, mert a Liverpoolnak ne lenne fényes öröksége, hanem azért, hogy új fejezetet írjanak hozzá.
„Ha szavakkal kellene jellemeznem ezt a klubot, akkor a nagy szív jut eszembe először, ezt az estét illetően pedig nyilvánvalóan úgy mentünk, mint az őrültek” - hangsúlyozta.
Az angol gárda taktikájával kapcsolatban elmondta: megpróbáltak a barcelonai játékukra alapozni, az ott jól működő dolgokat beépíteni a liverpooli összecsapásba.
„Lépésről lépésre próbáltuk megnyerni a mérkőzést, és a labdával mindenáron a támadásra, illetve azok befejezésre törekedtünk, labda nélkül pedig azonnal igyekeztünk azt visszaszerezni” - közölte Klopp, aki szerint ettől vált igazán különlegessé a játékuk kedd este, és így „nagyon nehéz” volt játszani ellenük.
Valverde: Borzasztó napok elé nézünk
Ernesto Valverde, a Barcelona edzője kiemelte: ilyen összeomlást követően „borzasztó” napok elé néznek.
„A második félidőben a hazaiak két gyors gólja a feje tetejére állította a dolgokat” - utalt a tréner az angolok cserejátékosa, Georginio Wijnaldum 54. és 56. percben szerzett góljára. Hozzátette: nem sikerült helyzeteket kidolgozniuk, miközben ellenfelük átgázolt rajtuk. „Ez szörnyű eredmény a szurkolóinknak és nekünk is” - emelte ki Valverde.
A katalán együttes tavaly a BL-negyeddöntőben búcsúzott úgy az AS Romával szemben, hogy az első, hazai felvonást három góllal nyerte meg (4-1).
Suárez: Alapos önkritikát kell gyakorolnunk
Luis Suárez, a Liverpool volt, a Barcelona jelenlegi támadója szerint az ellenfél negyedik gólja előtt úgy viselkedtek, mint az „iskolás fiúk”, és el kell fogadniuk az ezért kapott kemény kritikákat.
„Nagyon szomorúak vagyunk, borzasztóan fáj a kiesés” - nyilatkozta az uruguayi játékos. Hozzátette: tavaly és idén is ugyanazokat a hibákat követték el a BL-ben, ezért „alapos önkritikát” kell gyakorolniuk, majd elgondolkodniuk a történteken.
„A korai góllal elérték, amit akartak, hogy végig higgyenek a továbbjutásban” - mondta Suárez, aki ugyanakkor levette Valverdéről a felelősséget.
„Mi voltunk a pályán. Az edző az első mérkőzés taktikáját kérte tőlünk, nekünk kell bocsánatot kérünk a hozzáállásunkért és azokért a dolgokért, amit mindenki láthatott” - emelte ki Suárez.
A sportág legrangosabb kupasorozatának történetében előzőleg csak kétszer fordult elő, hogy egy csapat úgy jut tovább az elődöntőből, hogy annak első felvonásán háromgólos vereséget szenvedett. Az 1970/71-es kiírásban a Puskás Ferenc vezette Panathinaikosz, az 1985/86-os idényben pedig a Barcelona mutatta be ezt a bravúrt, bár a döntőben aztán mindkét együttes alulmaradt. Mivel mindkettő még a Bajnokcsapatok Európa Kupájában történt, a BL-ben a Liverpool lett az első.
A Barcelona búcsújával az is biztossá vált, hogy 2011 óta először nem lesz egyetlen német játékos sem a BL-döntőben - igaz, a kispadon Klopp révén azért képviseltetik magukat a németek.
A Liverpool június elsején a madridi döntőben az Ajaxszal vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik. Utóbbi párharc szerda (ma) esti amszterdami visszavágóját a holland csapat 1-0-s idegenbeli sikerének köszönhetően előnnyel várja.
Nemzetközi sajtóvisszhang
Nagy-Britannia:
The Guardian:
„Ez rendkívüli volt - egy példátlan Bajnokok Ligája-visszavágó, amely az eufória közepette is emlékeztet minket a sport nagyszerűségére, és arra, hogy a sport mindig képes meglepetést okozni, vagy szinte felfoghatatlan történeteket elénk varázsolni.”
The Daily Mail:
„Jobb volt, mint Isztambulban? Igen, ismerjük el. Jobb volt, mint Isztambulban (2005-ben a török fővárosban a Liverpool BL-döntőt nyert az AC Milan ellen úgy, hogy a szünetben még az olasz csapat vezetett 3-0-ra). A Barcelona jobb mint az az AC Milan, Lionel Messi pedig jobb, mint Kaká. És a mostani Liverpool jobb, mint az akkori Liverpool. A Liverpool most minimum elképesztő.”
The Sun:
„A siker az olyan csapatszellemnek köszönhető, amelyet ritkán látunk a futballpályákon.”
The Daily Mirror:
„Valóban, még a Liverpool hihetetlen és lehetetlen európai történelmében is ez volt a legnagyszerűbb este. Biztosan állítható, hogy ez volt a legnagyszerűbb teljesítmény a klub történelmében. Ez mindent felülmúlt. Jürgen Kloppnak sikerült a lehetetlen. Ez pedig csak az Anfielden történhetett meg. Csak ezzel a táborral, csak ezzel a csapattal volt ez elérhető.”
Spanyolország:
El País:
„A Barca Európán kívül van. Ez most egy tragikus csapat, egy nagy vereség főszereplője, a Bajnokok Ligája kegyetlen harcának áldozata. A nagy győzelmeket a véres vereségek követik, Rómában és az Anfield Roadon is.”
El Mundo:
„Sokat lehet majd még beszélgetni az Anfield pokláról, az ottani liturgiáról, a Liverpool érzelmektől túlfűtött visszatéréséről, amellyel a Camp Nouban elszenvedett 3-0-s vereség után legyőzte a Barcelonát, és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. De az, hogy a Barcelona egy újabb megbocsáthatatlan estén - durvábban, mint egy évvel ezelőtt Rómában - összeomlott, csak a saját hibája.”
El Mundo Deportivo:
„A római forgatókönyv megismétlődött, a Barcelona megint nem jutott be a BL fináléjába. A Barcelona megmagyarázhatatlan módon omlott össze egy olyan Liverpoollal szemben, amely az első perctől az utolsóig kiválóan futballozott, és legyőzte azt a Barcát, amely tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy története egyik legmegalázóbb vereségébe szaladjon bele.”
As:
„Az Anfield Road és a Liverpool úgy kilapította a végig reszkető Barcelonát, mint egy csótányt.”
Olaszország:
Corriere dello Sport:
„Ez olyasvalami, aminek egy évszázadban egyszer kellene megtörténnie. Ehelyett Messivel és barátaival sorozatban a második idényben esik meg.”
Svájc:
Blick:
„A Liverpool csodát tett a Barca ellen!”
Tages-anzeiger:
„A liverpooli csoda.”
Ausztria:
Kurier:
„A Liverpool otthonában, az Anfield Roadon születtek már hihetetlen sztorik a futballtörténelem során. Kedd este a legnagyobb is megtörtént a Bajnokok Ligájában: a barcelonai 3-0 után a végső győzelemre is esélyesnek tartott katalán sztárcsapatot 4-0-val mosta le a Liverpool, ezzel kiejtette a BL-ből. A Liverpool szeret történelmet írni: a BL történetében csupán negyedszer sikerült ekkora hátrányból egyenlítenie, vagy fordítania egy csapatnak. Ezekből háromban vett részt a Barcelona.”