Sport

Közel fél év után edzett újra Sallai Roland

Újra részt vehetett a német labdarúgó-élvonalban szereplő Freiburg edzésén a csapat magyar válogatott szélsője, Sallai Roland, aki tavaly novemberben lépett pályára utoljára tétmérkőzésen.

Közel fél év után edzett újra Sallai Roland
Sallai Roland még akár játszhat is ebben az idényben
Fotó: DPA/dpa Picture-Alliance/Patrick Seeger

A 21 éves futballista hónapok óta nem áll Christian Streich vezetőedző rendelkezésére, március elején műtötték meg a hasfalát, s akkor arról szóltak a hírek, hogy ebben a szezonban már nem is léphet pályára.

Persze, Sallai úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeretne még játszani ebben az idényben, és erre meg is lehet az esélye, ugyanis szerdán már újra részt vett az együttes edzésén - jelentette a német Kicker.

A 12-szeres válogatott labdarúgó felépülése a nemzet csapat számára is nagy pozitívum. Marco Rossi szövetségi kapitány gárdája június elején Azerbajdzsán és Wales ellen is pályára lép Európa-bajnoki selejtezőkön, Sallai szerepeltetése pedig komoly fegyvertény lehet.

A Bundesliga mostani kiírásából még négy forduló van hátra. A március 9. óta nyeretlen Freiburg szombaton a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Lepzig vendége lesz.

Kapcsolódó írásaink