Sport

Karim Benzema mellé keresnek dublőrt a Bernabéuban

Labdarúgás. Irányváltás a Real Madridnál: tíz év után ismét igazi középcsatárt kíván vásárolni, a szerb Luka Jovic az első számú kiszemelt, aki a Barcelonának is kellene

Miközben általában a futball­piac legkapósabb „portékái” a középcsatárok, a gólt lőni képes centerek, a Real Madrid éppen egy évtizede, Karim Benzema érkezése óta nem vett erre a posztra új játékost.

Karim Benzema mellé keresnek dublőrt a Bernabéuban
Karim Benzema idén jól játszik. De egyedül nem tudja pótolni Cristiano Ronaldót
Fotó: AFP/Burak Akbulut

Ezért is bírálják most sokan Florentino Pérez elnök vásárlási stratégiáját. Hiába hozta vissza Zinedine Zidane-t a csapat élére, hiába hitte el azonnal a Real Madrid-hívők jelentős százaléka, hogy hamarosan visszatérnek a szép idők, a csapat a modern idők egyik mélypontját éli meg a szerzett gólok tekintetében. Cristiano Ronaldót senkivel sem pótolta a vezérkar (lehet egyáltalán valakivel?), mint ahogyan tulajdonképpen annak idején Álvaro Moratát is úgy engedte el a Chelsea-hez, hogy nem igazolt megfelelő játékost a helyére. (Morata ügye érdekes volt, őt 2009 után szerződtette a klub, de tulajdonképpen visszavette, egy visszavásárlási opcióval élve, tízmillió eurós ráfizetéssel.)

Úgy hírlik, a klubnál eldöntött tény, hogy a nyáron vásárol gólerős középcsatárt, sőt gólerős középcsatárokat a Real Madrid. Legutóbb erre 2009-ben volt példa, amikor a francia Karim Benzema eredetileg 35 millió euróért, aztán a bónuszokkal együtt végül 41 millió euróért megérkezett az Olympique Lyontól.

Azóta kölcsönbe érkezett ugyan a togói Emmanuel Adebayor, majd a mexikói Javier „Chicharito” Hernandez is, de egyikőjüket sem vásárolta meg a klub, ahogyan mondják, „állandóra”. A mostani csatárkínálatot a minden bizonnyal maradó Benzema mellett a két fiatal brazil, Vinícius Junior és Rodrygo Goes alkotja, utóbbi 2001-es születésű, aligha gondolja bárki is, hogy már a következő idényben átveszi Cristiano Ronaldo lassan egy éve üres trónját. Ott van még Marco Asensio és Mariano Díaz, utóbbi egyébként nem biztos, hogy maradhat az új szezonra.

A Madrid nagy reménye, hogy sikerült százmillió euró körüli összegért megszerezni a Chelsea-től Eden Hazardot, aki gólerős, de szintén nem középcsatár. A vezérkar tavaly mozgósított erőket a vb-gólkirály Harry Kane megvétele ügyében, de gyorsan kiderült, hogy reménytelen vállalkozás a Tottenhamtől elcsábítani őt. Az új kiszemelt, mint klasszikus kilences, a szerb Luka Jovic, aki az Eintracht Frankfurtban futballozik a mostani idényben (26 bajnokin 17 gólt szerzett), de valójában a portugál SL Benfica tagja, rúgott is gólt a tulajdonképpeni munkaadóinak. Madridban arra építenek, hogy Jovicot kiszemelte ugyan a Barcelona, a Bayern és a két manchesteri klub is, de a Benficával „szót tudnak majd érteni”, mivel a két egyesület között hatvan éve tradicionálisan kitűnő a kapcsolat. A Barcelona a hírek szerint tud erről a „szövetségről” ezért is gondolkodik más lehetőségben. A katalánoknál Antoine Griezmann az első számú célpont, de érdeklődnek a Lille-ben játszó, elefántcsontparti Nicolas Pépé, a Manchester Unitedet erősítő (bár a két csapat hétközi meccsén nem sokat mutató) Marcus Rashford, s a nagy formában lévő, valenciai Rodrigo iránt. Utóbbi a Real Madrid nevelése, és megjárta a Benficát is…

A Valencia nagy előnyben

A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőinek első fordulójában három csapat is kétgólos sikert aratott. A Valencia idegenben verte 3–1-re a Villarrealt, így fél lábbal már szinte az elődöntőben van. A Chelsea 1–0-ra győzött Prágában, a Slavia otthonában. Hazai pályán szerzett kétgólos előnyt a portugál SL Benfica az Eintracht Frankfurt (4–2), valamint az Arsenal a Napoli (2–0) ellen. A visszavágókat csütörtökön rendezik. (RR)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom