Sport
Négyesélyes torna Sopronban
Kosárlabda Euroliga. Nemcsak az számít, melyik csapatnak jobb a játékoskerete, a napi forma és a nüanszok döntenek

Nekünk van az egyik legjobb játékoskeretünk, de nem mindig ez dönt – nyilatkozta az oroszok edzője, Miguel Mendez a négyes döntő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Felkészültünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Meglátjuk, ez mire lesz elég – replikázott a soproniak csapatkapitánya, Fegyverneki Zsófia. Roberto Iniguez, a Sopron Basket vezetőedzője azt emelte ki, hogy idén nehezebb volt a kontinens legjobb klubcsapatai közé kerülni, mert a tavalyi siker után nagyobb volt a játékosain a nyomás. A másik elődöntőbe is jutott egy orosz csapat, a Dinamo Kurszk. Legutóbb bronzérmesek voltak, de a bajnokságban egyszer elkapták a Jekatyeringburgot. Edzőjük, Lucas Mondelo szerint ezen a szinten a napi forma és a nüanszok döntenek. Egyébként őket meg a Sopron verte meg az idei kiírásban. Ami a negyedik csapatot, a cseh USK Prahát illeti, mellettük szól, hogy bár Natalia Hejkova játékosai között nincsenek sztárok, csapatként nagyon egységesek. És egy skalpjuk nekik is akad, ők azok, akik az Euroligában verték meg idén a Jekatyerinburgot. Egy szó, mint száz: a négy csapat között bármilyen sorrend elképzelhető a Novomatic Arénában.
Euroliga, negyeddöntő, péntek: USK Praha–Dinamo Kurszk 17 óra, Jekatyerinburg–Sopron Basket 20 óra (tv: M4 Sport); vasárnap: a harmadik helyért 17.30, döntő 20.30 (M4 Sport)
