Sport

A tabella eleje maradt

Labdarúgás. Magabiztos ferencvárosi játék a gyengélkedő Paks ellen

A labdarúgó NB I 27. fordulója előtt a tabella első négy helyén álló csapatok kivétel nélkül győztek, miként az utolsó kettő is. A közbenső hat ellenben kikapott, mivel kivételesen nem volt döntetlen a játéknapon. Mindez azt is jelenti, hogy nem volt nagy változás a sorrendben, csak a Kisvárda előzte meg a Diósgyőrt.

A listavezető Ferencváros napra pontosan három év után nyert ismét pályaválasztóként a Paks ellen, mégpedig felettébb magabiztosan, tekintve, hogy már a 35. másodpercben vezetést szerzett egy öngóllal. A Paks az utóbbi hetekben gyengélkedik, már csupán négy pont az előnye a már kiesőhelyen álló DVTK-val szemben. Jelzi, hogy milyen szoros a mezőny, hogy a két csapat között áll még a Puskás Akadémia és a Kisvárda is.

A címvédő Mol Vidi, ha nehezen is, de legyőzte 1-0-ra a Bp. Honvédot. A kispestiek az emlékezetes, 2017. májusi „bajnoki döntő” óta hat mérkőzésen csupán egy pontot tudtak szerezni a székesfehérváriakkal szemben. Két meglepő eredmény is született a fordulóban: a Kisvárda, amely február 9. óta először nyert bajnoki mérkőzést, élvonalbeli története során először nyert vendégként négy góllal. Az „áldozat” a Puskás Akadémia volt. A klub vezetősége a súlyos vereség után felmentette a csapat éléről a vezetőedző Radoki Jánost. Az idény végéig Komjáti András klubigazgató irányítja a csapatot. A márciusban nagy formába lendült Haladás jól kezdte az áprilist is, nagyon fontos győzelmet aratott Diósgyőrben. A szombathelyiek a legutóbbi öt fordulóban tizenkét pontot szereztek, többet, mint előtte huszonkettőben.

NB I., 27. forduló

Puskás Akadémia–Kisvárda 0–4, gólszerzők: Gosztonyi (18.), Grozav (31.), Melnyik (54.), Horváth Z. (70., 11-esből), kiállítva: Sós (Puskás Akadémia, 18.). Ferencváros–Paks 3–0, g.: Lenzsér (1. – öngól), Nguen (50.), Böde (80.), kiállítva: Simon A. (Paks, 53.), Újpest–Mezőkövesd 2–1, g.: Traoré (85. – 11-esből), Zsótér (86.), illetve Drazic (22.). Diósgyőr–Haladás 0–1, g.: Rui Pedro (77.). Debrecen–MTK 3–1, g.: Ferenczi J. (5., 21.), Bódi (69.), illetve Torghelle (36.). Bp. Honvéd–MOL Vidi FC 0–1, g.: Huszti (90.).
Az állás: 1. Ferencváros 61, 2. MOL Vidi FC 53, 3. Újpest 46, 4. Debrecen 43, 5. Bp. Honvéd 39, 6. Mezőkövesd 35, 7. MTK 34, 8. Paks 31, 9. Puskás Akadémia 30, 10. Kisvárda 28, 11. Diósgyőr 27, 12. Haladás 22.

NB II., 31. forduló

Tiszakécske–ETO FC 0–1, Balmazújváros–Csákvár 1–3, Vác–Siófok 2–1, Dorog–Vasas 1–2, Monor–Soroksár 0–2, Kazincbarcika–Cegléd 3–0, Mosonmagyaróvár–Budaörs 0–1, Budafok–Nyíregyháza 2–2, Kaposvár–Békéscsaba 0–2, Gyirmót–ZTE 1–2.
Az élcsoport: 1. ZTE 66 pont, 2. Gyirmót 59, 3. Kaposvár 56.