Sport

A DAC meccsein is tilos lesz a magyar himnuszt énekelni

Új törvényt léptet életbe május 15-től a szlovák kormány, melynek értelmében tilos lesz elénekelni a magyar vagy más külföldi országok himnuszát egy nyilvános rendezvényen. A javaslatot elsősorban a DAC labdarúgó-mérkőzésein tapsztalható hangulat miatt terjesztették be.

A DAC meccsein is tilos lesz a magyar himnuszt énekelni
Magyar színek a DAC meccsén
Fotó: DAC 1904/Facebook

A szlovák parlamentben március 27-én fogadták el azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a külföldi himnuszok éneklését olyan nyilvános rendezvényeken, amelyeken nincs az adott országnak hivatalos küldöttsége.

Ennek értelmében a dunaszerdahelyi DAC mérkőzésein is tilos lesz a magyar nemzeti induló eléneklése, pedig ez általában a hazai és idegenben találkozóiknál is hagyomány szokott lenni. Az egyik beterjesztőnek, a korábbi 11-szeres csehszlovák és 44-szeres szlovák válogatott Dušan Tittelnek, aki az SNS nevű kormányzópárt egyik képviselője, éppen ez volt az egyik érve.

Objektum doboz

A jogszabály értelmében 7000 euróig (2,2 millió forintig) terjedő pénzbírsággal lehet sújtani a törvényszegőket, akik az eredeti elképzeléssel ellentétben nem lehetnek magánszemélyek. Az ellenzéki Ondrej Dostál módosító javaslatának köszönhetően kizárólag jogi személyeket lehet büntetni, így akár egy spotklubot is. Ugyanakkor ha a DAC mérkőzéseire hivatalos magyarországi delegáció járna, akkor már lejátszható és el is énekelhető lenne a magyar himnusz - számolt be a Paraméter.

A dunaszerdahelyi klub tulajdonosa, Világi Oszkár igencsak bosszús az új törvény miatt.

„A törvényt hibás lépésnek tartom, ami ódivatú gondolkodás eredménye. A nemzeti öntudatot nem mások rovására kell építeni, mert az nem hatékony út, hogy másokat próbálunk korlátozni. Járom a szlovákiai stadionokat, és azt tapasztalom, hogy a szlovák himnuszt nem éneklik. A szlovák parlament képviselőinek erről kellene elgondolkodniuk. Nálunk a himnuszéneklés kifejezi hovatartozásunkat és senki ellen nem irányul. Ez egy hibás döntés, ami nem vezet sehova, ez egy zsákutca. A magyar himnusz éneklését nem lehet meggátolni. Ha nem változik a törvény, akkor készek vagyunk megfizetni a büntetést, vagy kitalálunk valamit, amivel korlátozni lehet a végrehajtását” - mondta a portálnak a felvidéki magyar vállalkozó.

Az államfőhöz fordul az MKP az ügyben

Petíciót indít, és vétót kérve Andrej Kiska, szlovák államfőhöz fordul a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) a jogszabálynak a megváltoztatása miatt. Ezt az MKP vezetői pozsonyi sajtótájékoztatójukon jelentették be csütörtökön.

A Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt képviselőinek többsége által is megszavazott módosítás tartalma csütörtökön vált szélesebb körben is ismertté, s komoly közfelháborodást váltott ki a felvidéki magyarság körében.

Kapcsolódó írásaink

Vajdasági meglepetésemberek

ĀÚszás. Az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna és Milák Kristóf is négy számban harcolta ki a dél-koreai világbajnokságon való szereplést Debrecenben