Sport
Az Öreg Hölgy párduca
Labdarúgás. Kean ismét fontos gólt szerzett a Juventusban, a tizenkilenc éves csatár nagyszerű napokon van túl

Moise Kean még húszéves sincsen, de már rengeteg mindent elért, amiről a legtöbb futballista még csak nem is álmodhat. Ő lett az olasz élvonal, majd a Bajnokok Ligája első kétezres születésű játékosa, immár olasz bajnoknak mondhatja magát, sőt olasz válogatottnak is, az első három mérkőzésén két gólt is szerzett. Közel hetven éve ő volt az első, aki két egymást követő tétmérkőzésen is gólt tudott rúgni a Squadra Azzurrában. A március eddigi pályafutása legsikeresebb hónapja volt. A Juvéban kettőt vágott az Udinese kapujába és (a legutóbbi hétvégén) győztes találatot rúgott az Empoli ellen, a kettő között pedig bevette a finnek és a liechtensteini válogatott hálóját is.
Vercelliben született, mint az olasz futball történetének eddigi legeredményesebb gólszerzője, a nagy Silvio Piola, de senkinek sem jut igazán eszébe a hajdanán az olaszokkal a hanyattvetődéses kapáslövést megismertető világbajnokhoz hasonlítani őt. Annál inkább Mario Balotellihez, akinek ghánaiak a szülei. Keané elefántcsontpartiak. Válásuk után Moise az édesanyjával és két testvérével Astiba költözött, ott is kezdett futballozni, majd edzője, Renato Biasi beajánlotta őt a Torinóhoz. Három évig szorgalmasan járt edzésekre a „bikákhoz”, de aztán 2010-ben inkább átigazolt az Öreg Hölgyhöz, Juventushoz. Nem azért, mert rajongott volna az akkor éppen nagyon nehéz időszakot megélő klubért, neki az Inter és Obafemi Martins volt a kedvence. Viszont a Juvénél lett korosztálya jegyzett játékosa. Külföldön 2016-ban figyeltek fel rá először, november 19-én a Pescara ellen bemutatkozott a Serie A-ban, majd a Sevilla ellen a Bajnokok Ligájában is. Utóbbi mérkőzésen úgy született Bonucci gólja, hogy Kean megnyert egy csatát a tizenhatoson belül, 182 centijével, 76 kilójával egy jóval idősebb rivális ellen. Önbizalomnak már akkor sem volt hiányában, szerzett magának egy olyan pólót, amelyen Balotelli elhíresült mondata, a Miért mindig én? (Why always me?) virított.
A 2017–2018-as idényt a Veronában töltötte, hogy erősödjön, ám tavaly nyáron a Juve visszarendelte, sőt idén márciusban három bajnokin is játszott. „Olyan mint egy párduc, akár Henry, s úgy harcol, mint Tévez”, mondta róla a bátyja, Giovanni. Giorgio Chiellini, a Juve védője inkább Mario Balotellihez és David Trezeguet-hez hasonlította. Még sokat hallunk róla.
Premier League, 32. forduló. West Ham–Everton 0–2, Brighton–Southampton 0–1, Burnley–Wolverhampton 2–0, Crystal Palace–Huddersfield 2–0, Leicester–Bournemouth 2–0, Manchester United–Watford 2–1, Fulham–Manchester City 0–2, Cardiff City–Chelsea 1–2, Liverpool–Tottenham 2–1, Arsenal–Newcastle (hétfőn rendezik). Az élcsoport: 1. Liverpool FC 79 pont, 2. Manchester City 77, 3. Tottenham 61, 4. Manchester United 61, 5. Arsenal 60 (30), 6. Chelsea 60.
Bundesliga, 27. forduló. RB Leipzig–Hertha BSC 5–0, Dortmund–Wolfsburg 2–0, Düsseldorf–Mönchengladbach 3–1, Werder Bremen–Mainz 3–1, Freiburg–Bayern München 1–1, Nürnberg–Augsburg 3–0, Hoffenheim–Leverkusen 4–1, Hannover–Schalke 0–1, Frankfurt–VfB Stuttgart 3–0. Az élcsoport: 1. Borussia Dortmund 63 pont,
2. Bayern München 61, 3. RB Leipzig 52, 4. Mönchengladbach 47.
Serie A, 29. forduló: AS Roma–Napoli 1–4, Fiorentina–Torino 1–1, Frosinone–SPAL 0–1, Parma–Atalanta 1–3, Sampdoria–AC Milan 1–0, Juventus–Empoli 1–0, Udinese–Genoa 2–0, Chievo–Cagliari 0–3, Bologna–Sassuolo 2–1, Internazionale–Lazio (lapzárta után). Az élcsoport: 1. Juventus 78 pont, 2. Napoli 63, 3. Internazionale 53 (28),
4. Milan 51, 5. Atalanta 48.
Primera División, 29. forduló: Girona–Athletic Bilbao 1–2, Alavés–Atlético Madrid 0–4, Celta Vigo–Villarreal 3–2, Barcelona–Espanyol 2–0, Getafe–Leganés 0–2, Rayo Vallecano–Real Betis 1–1, Levante–Eibar 2–2, Sevilla–Valencia 0–1, Valladolid–Real Sociedad 1–1, Real Madrid–Huesca (lapzárta után ért véget). Az élcsoport: 1. FC Barcelona 69 pont, 2. Atlético Madrid 59, 3. Real Madrid 54 (28),
4. Getafe 46, 5. Alavés 44.