Siker
A sikernek mindig nagy ára van – INTERJÚ
Kanizsai-Silka Ágnes a magyar álom megvalósítója! Szegénységből a gazdagságig hosszú és rögös az út

Úgy tartja a mondás, hogy nincsen sikeres ember könnyű élettel a háta mögött. Nehéz volt a kezdet?
Az én esetemben ez, ha lehet, hatványozottan igaz, mert szegény családba születtem, kifejezetten nehéz körülmények között töltöttem a gyermekkoromat, és mindezt tetéztem azzal, hogy hozzámentem egy elnyomó, zsarnok emberhez. Erre szokták ugye azt mondani, hogy nem túl jó kezdet. Azonban én mindig küzdő típus voltam, és nem ismerem azt a szót, hogy feladom. Amikor üzleti vállalkozásba kezdtünk a férjemmel, semmink sem volt, csak az elszántságunk, fel sem merült bennem, hogy nem lesz sikeres az étterem, amelynek az üzemeltetésébe belevágtunk. Én tudtam, a férjem pedig jól felmérte, hogy a kitartásom, a talpraesettségem és a vendégszeretetem nyerő párosítás. Így is lett, mert pillanatok alatt a Balaton felkapott étterme lett a miénk, amelyet idővel meg is vásároltunk, majd nyitottunk még egyet. A két fiam szó szerint a vendéglátásba nőtt bele, így megállják a helyüket az üzleti világban. Nem halat adtam nekik, hanem megtanítottam őket halászni.

Miután a vendéglátás nem az én álmom volt, mindig kerestem a lehetőséget, hogy tanulhassak a divatról. Hol a színekről, hol a stílusokról vagy a formatervezésről. Amikor a fiúk nagyok lettek és külön-külön átvették az éttermeket, úgy éreztem, hogy eljött az idő, most én jövök. Elindultam a saját álmom megvalósításának az útján.
Hogyan kezdődött a belépés a divat világába?
Gyermekként a környezetemben nem volt követendő példa, így nem kisebb személyiséget, mint Sissit, azaz Erzsébet királynét választottam példaképnek. A személyisége, az öltözködése, a mozdulatai mind magával ragadtak. Tudtam, éreztem, hogy szép és sikeres akarok lenni, akit mindenki szeret. Kezdetben azt nem tudtam, hogy hogyan fogom mindezt elérni, de bíztam magamban és valami nálam nagyobb egységben.
Az első üzletemet Hévízen nyitottam. Persze nem is ott és nem is akkorát, amekkorát szerettem volna, de a sors itt is beleszólt az életembe. Egy kis helyiséget kerestem, de egy impozáns óriásit szereztem véletlenül, ha egyáltalán vannak véletlenek. Hiszek a felsőbb erő általi vezettetésben, amely mindenkinek segít.
A Silka megálmodója, tulajdonosa és motorja a mai napig hisz és enged a megérzéseinek az üzleti életben is? Hogyan kell ezt elképzelni?
Úgy képzelem, hogy mindenki körül ott lógnak a lehetőségszalagok, az egyénen múlik, hogy észreveszi-e, és hogy melyik az, amelyre a figyelme irányul. De nem elég megragadni a siker szalagját, hanem áldozatos munkával, rengeteg időt és energiát kell beletenni. A jelentkező problémák elől nem meghátrálni, hanem kitartani a végsőkig a célhoz vezető út ismérve.
A hévízi üzlet megnyitása is ilyen volt?
Igen. Tudtam, hogy a saját tervezésű ruhák egyediségük miatt kelendőek lesznek. A Silka a kezdetektől a felső kategóriába pozícionálta magát a divat világában. Egyedi couture-ruhákat készítünk méretre. Nincs két ugyanolyan testfelépítés és így a konfekció sem jó mindenkire. A határokon belül, de az egy megalkuvás, mert valahol szűk, bő, rövid vagy hosszú. Az az igazi, ha kizárólag az egyénre van elkészítve a ruha. És ez alatt nem is csak a testet értem, hanem figyelembe kell venni a személyiséget és az életmódot is. A Silkánál az elejétől fogva a vendég a legfontosabb.
Az én ruháimban fesztelenül tud a tárgyalásra vagy a szórakozásra koncentrálni a vevő, mert kizárólag rá lett szabva és úgy áll rajta a ruha, ahogyan annak állnia kell. Ez már eleve magabiztosságot ad mindenkinek.

Ezt a felső kategóriás terméket kik engedhetik meg maguknak?
Kezdetben főleg orosz vevőim voltak, aztán elkezdett terjedni, hogy minőségi, elegáns és egyedi ruhákat kapnak a hozzám érkezők, így a hazai vásáróim egyre többen lettek. Ma már a vevők 95 százaléka magyar.
Budapesten ment a gyártás, Hévízen az eladás és a tervezés. Kezdetben magam terveztem, később felvettem tervezőket, de a Silka stíluson belül kellett kreatívaknak lenniük. Az anyagok, textilek tekintetében volt nehéz a helyzet, mert alig lehetett itthon olyat kapni, amely megfelelt volna az exkluzív igényeknek. Az én ruháimnak nem lesz kiülve az ülepe egy ebéd vagy vacsora alkalmával. Ma már saját anyagokkal dolgozunk, amelyben mind látható a Silka egyedi formája, logója, férfi és női öltözetben egyaránt.
Aztán jött egy újabb lépés a brand építésében?
Egyre többen vannak, akik igénylik az egyediséget és a topminőséget az öltözködésben. A brandépítésben nagy segítség a fiam, aki egy ideig a vendéglátás mellett segített be nekem, de már évek óta kizárólag a Silkában dolgozik velem. Ő egy fiatalos vonalat képvisel, és minden operatív részt levesz a vállamról, tökéletes megalkotója annak, amit én megálmodok. Mi egy olaszos temperamentumú család vagyunk, a munkában kiegészítjük egymást, feltétel nélkül bízunk egymásban.
Itt nem csak egy egyedi ruhát kap az, aki betér, a Silka nem divatot követ, hanem kitaláljuk és minden alkalommal tovább építjük az ügyfél saját brandjét. Nálunk az sem baj, ha hízik vagy fogy néhány kilót a vendég, mert azonnal a teste változása után alakítunk a ruhán.
Aztán a Silka „kinőtte” Hévíz városát?
Igen, a kezdeti lökést az adta meg, hogy a vevőim elkezdtek kérlelni, hogy ne kelljen átutazni az országot, ha valaki a keleti oldalról jön. De az is számított, hogy egyre több lett a vevő, már nem az orosz, hanem a hazai vásárlók kerestek és sokuknak valóban messze volt a zalai régió. Egyre több minden kapcsolódott a fővároshoz, de nem volt még kialakult terv egy újabb bolt nyitására. A ma oly sokat emlegetett sors újra beleszólt. Feljöttem a fővárosba az Armanihoz tárgyalni, mert akkor még nem volt férfi termékem, és arra gondoltam, hogy azt árulnám Hévízen. Erre jöttem, és benéztem ebbe az üzletbe, mert a Silka színei voltak benne. Mindent előre megtervezek, de az csak egy távolabbi tervben volt, hogy felköltöztessük az üzletet. Mégis, egy fél év múlva, ebben az Andrássy úti exkluzív üzletben megnyitottunk.
Mindig ilyen tervezetten él?
Igen, szeretem, ha rend van az életemben, és tudom, hogy mi következik. A siker egyik ismérve a pontos, precíz időbeosztás. Percre pontos életet élek. Ha elúszik egy nap, akkor számomra az felesleges volt, hacsak nem pihenek, mert akkor én is kikapcsolok.
Általában reggel ötkor kelek, egészségesen élek, tudatosan étkezem, sokat mozgok, és figyelek arra, hogy kellő időben elmenjek orvosi vizsgálatokra.

Mennyire tervez előre az üzleti életben?
Már a következő tízéves tervem is megvan. Mielőtt egy nagyobb projektbe kezdtem volna, elmentem egy teljes kivizsgálásra, nehogy felfordulást hagyjak itt magam után. Megnyugtattak az orvosok, hogy biztosan van még tíz évem az aktív időszakból, így belevágtam egy nagyobb beruházásba. Saját többemeletes üzletházat akarok nyitni itt, az Andrássy úton, mert ez egy bérlemény, és tulajdont keresek. A tavalyi évben elnyertünk egy többmilliárdos fenntarthatósági pályázatot, amely szintén egyedülálló beruházás lesz. A businessöltözet világába is szeretném bevezetni a Silkát. Lesz egy közeli országban is saját üzlet, majd a koronája a céloknak, hogy a New York-i Madison Avenue 770-ben legyen egy saját üzletünk.
A lehetőség mindenki életében ott van, már említettem. De ne feledjük, hogy semmit sem adnak ingyen. Ha valakinek túl nagy az ár, amit fizetni kell érte, azaz nem tesz bele annyi energiát, időt, lemondást és kudarctűrést, amennyit kell, akkor sosem lesz sikeres.
Milyen érzés sikeresnek lenni?
Jó, bár a mindennapjaimban nem gondolkodom ezen, mert lefoglal az éppen következő megbeszélés vagy projekt, amin dolgozunk. Minden nap beszélek Istenhez, és azt szoktam kérni, hogy addig támogasson, amíg nem szállok el. Ha mégis elájulnék magamtól, koppintson a fejemre. És igen, volt már, amikor megtette.
Sikeres nőként, az üzleti életben nem érzem, hogy nehezebb lenne. A magánélet már más kérdés! 30 évig éltem egy elnyomó, agresszív férfival, az elköltözésem után még tíz évig pereskedett. Én már nem tűröm, ha meg akarják nekem mondani az irányt.
Azonban egy férfi nehezen tolerálja az állandó munkát és a kevés szabadidőt. Pedig nekem most a munka, az üzlet, a családom és az álmaim a fontosak. Ez a legtöbb kapcsolatot kikészíti. Persze vannak türelmesebbek, de akkor meg azon kapom magam, hogy az én ismeretségi körömből gyűjti a névjegykártyákat és akar előrébb jutni, ami néha kellemetlen helyzeteket szül.
Ránézésre tökéletes életet él, csillogó jómód, siker, csodaszép unokák, kedves és szép menyek. Ágnes, maga a kortalan szépség! Van valami, ami hiányzik az életéből?
Egy férfi, aki nem használ ki, szeret és elfogad. Egy hozzám hasonló, sikeres férfinak talán lenne helye most is az életemben. De erre ráérek akkor, ha majd nagyon idősen a nyugalmat keresem. Úgyhogy nem hiányzik jelenleg semmi az életemből, boldog vagyok.
Szavamat adtam – Egészen a csillagokig címmel jelent meg a könyve. Mi motiválta a megírásában?
Az időskori megnyugvásom idején majd írok egy ütős könyvet. Na, az majd tényleg kemény lesz! Azért írtam meg ezt, és fogom megírni a másikat is, mert hiszem, hogy motiválni tudok másokat a saját példámon keresztül. Hiszem, hogy nők, akik azt hiszik, hogy kilátástalan a helyzetük egy bántalmazó mellett, igenis fel tudnak állni. Ki kell tudni lépni, nekem is korábban kellett volna, de egy érzelmi zsaroló mellől nagyon nehéz. Mert nem az a lényeg, hogy padlóra kerülsz-e, hanem hogy meddig vagy ott.
