Oktatás
„Míg Brüsszel kizár, Washington együttműködik"
Az elmúlt időszakban a Pannónia Programmal több mint 200 hallgató, fiatal kutató tanult az Egyesült Államokban

Varga-Bajusz Veronika kiemelte, hogy ez az első ilyen felsőoktatási és tudományos együttműködéseket megalapozó dokumentum a két ország között. "Míg Brüsszel kizár, Washington együttműködik" - hangsúlyozta. Az elmúlt időszakban a Pannónia Programmal több mint 200 hallgató, fiatal kutató tanult az Egyesült Államokban - mondta, hozzátéve, hogy ezt szeretnék tovább erősíteni.
Jelezte, hogy a Pannónia Program révén már kialakultak és folyamatosan jönnek létre újabb együttműködések az egyetemek között, példaként említve a Harvard, az MIT vagy a Stanford egyetemeket. Az államtitkár közölte, várhatóan jövő év elején írják ki a Fullbright és a Pannonia Program közös kutatói kiválósági díját, a Neumann János-díjat, aminek részeként amerikai kutatók jöhetnek Magyarországra és magyar kutatók utazhatnak az Egyesült Államokba.
Varga-Bajusz Veronika elmondta azt is, hogy idén 750 millió forint keretösszeggel írták ki a gyermek- és ifjúsági alapprogram pályázatait, amelyekre több mint 360 pályázat érkezett. Bíznak abban, hogy a magasabb forrás biztosításával támogatni tudják a fiatalokat abban, hogy olyan közösségeik legyenek, amelyek megtartják és segítik őket - tette hozzá.
A Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 pályázat kapcsán elmondta, azt nézik, melyik város segíti legtöbbet a fiataljait, veszi figyelembe az igényeiket, illetve milyen programokat szervez nekik. Varga-Bajusz Veronika a Diákvárosra kitérve arról tájékoztatott, hogy az ingatlanok teljes mértékben a Tudás-Tér Alapítvány tulajdonába kerültek. Emellett az elmúlt hetekben, hónapokban intenzív beszélgetéseket folytattak az egyetemekkel és a hallgatókkal annak érdekében, hogy felmérjék az igényeiket.
"Ha minden csillag összeáll, akkor november végén kiírhatjuk azt a pályázatot, amiben a beruházó partnerét keresi az alapítvány" - jelezte. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a Diákvárosban 12-18 ezer kollégiumi férőhelyet terveznek, de nem csupán kollégiumot, hanem egy élhető diáknegyedet szeretnének fejleszteni. A cél, hogy közösségi, vallási, kulturális és sportolásra alkalmas terek is rendelkezésre álljanak, vagyis "minden olyan adott legyen, ami egy hallgatónak, egy fiatalnak jó ahhoz, hogy teljeskörű egyetemi életet, egyetemista életet tudjon élni" - fogalmazott Varga-Bajusz Veronika.
