Oktatás

Klebelsberg Kuno öröksége a protokollverseny középpontjában

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a rangos Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyt 2025. május 30-án, a Honvéd Kulturális Központ Stefánia Palotájában. Az esemény célja, hogy a hazai és határon túli magyar fiatalok körében elősegítse a viselkedéskultúra, a protokoll, valamint a nemzeti értékek megőrzését és továbbadását, közölte a METU lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Klebelsberg Kuno öröksége a protokollverseny középpontjában
Klebelsberg Kuno az 1900-as évek elején
Fotó: Wikipedia

Az esemény mottója: „Értéket képviselünk”, fő témája pedig Klebelsberg Kuno munkássága és szellemi hagyatéka, amely példát mutat arra, hogyan lehet a kultúra, az oktatás és a közösségi elköteleződés révén nemzetet formálni és felemelni. A verseny során a résztvevő fiatalok ennek szellemiségében készülnek a kihívásokra.

A részt vevő csapatoknak a diplomáciai protokoll, állami, egyházi, üzleti protokoll- kommunikáció, sport, katonai és viseletkultúra, gasztronómia, rendezvényszervezés, valamint a hagyományos zászló és címertan turisztika témaköreiben kell bizonyítaniuk a zsűrinek.

A verseny zsűrijében idén is rangos szakértők foglalnak helyet:

Elnök: Ambrus Jenő nagykövet, miniszteri főtanácsadó, korábbi állami protokollfőnök;
Dr. Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna oktatási rektorhelyettes, egyetemi docens Budapesti Metropolitan Egyetem;
Nagy József, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) képzési és fejlesztési igazgatója;
Kótai Erika miniszteri főtanácsadó, korábbi protokollfőnök;
Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke;
Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke.

Köszöntőt mond Prof. Dr. Kucsera Tamás Gergely, a METU rektora; Dr. Varga-Bajusz Veronika, a KIM Felsőoktatásért, Szak- és Felnőttképzésért, Fiatalokért Felelős Államtitkárság államtitkára, Dr. Vámos Lászlóné, a Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia tagja, valamint Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke, aki megnyitja a versenyt.

A megmérettetésre idén is számos hazai és határon túli kárpát-medencei felsőoktatási intézményből és középiskolából érkeznek versenyző csapatok – többek között Kolozsvárról, Szászrégenből, Beregszászról, valamint a Corvinus, az ELTE, a Pázmány és az Edutus Egyetem képviseletében.

A verseny házigazdája és moderátora Gáspár Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem Protokoll-szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirány szakvezetője.

A Budapesti Metropolitan Egyetem 2010 óta hagyományt teremt a felsőoktatási intézmények számára meghirdetett protokollversenyekkel, amelyek célja a kultúrák közötti párbeszéd erősítése, a hazai és határon túli értékek közvetítése, valamint a közös alapokon nyugvó közösségépítés. A verseny Klebelsberg Kuno szellemiségéhez méltón a tudás, a nemzeti elkötelezettség és a nyitott gondolkodás jegyében zajlik” – mondta Gáspár Ágnes nemzetközi protokollszakértő, a METU docense, a verseny főszervezője.

Kapcsolódó írásaink