Oktatás

Minden pedagógus kap év végi plusz juttatást

A juttatások akár a bruttó 150 ezer forintot is elérhetik

A Népszava tudta meg, hogy a tanárok igen, a tankerületi igazgatók viszont nem kapnak év végi jutalmat – tette közzé a Mandiner.

Minden pedagógus kap év végi plusz juttatást
Minden pedagógus kap év végi plusz juttatást (képünk illusztráció)
Fotó: MH archív/Purger Tamás

A pedagógusok év végi juttatást 2012-ben kaptak utoljára, amikor az iskola még önkormányzati, nem pedig tankerületi fenntartásban volt.

Minden tankerületi központban kapnak a pedagógusok év végi juttatást – közölte a Népszava kérdésére az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK). A lap érdeklődött arról is, hogy a tankerületi központok igazgatói idén számíthatnak-e év végi jutalomra, erre a kérdésre azt válaszolták: sem a tankerületi központok vezetői, sem az ott dolgozó kormánytisztviselők nem kapnak év végi pénzbeli juttatást.

Egy budapesti iskola igazgatója a Népszavának elmondta: náluk a tanárok, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársak is kapnak jutalmat.

A várható összegekkel kapcsolatban azt mondta: azok bruttó 75 ezer forinttól akár 150 ezer forintig is terjedhetnek, az igazgatók ugyanis differenciálhatnak, vagyis magasabb év végi jutalmat ítélhetnek meg azoknak, akik idén több pluszmunkát vállaltak.

Kapcsolódó írásaink