Oktatás

Itt a brit megoldás a pedagógushiányra

Bemutatták az Egyesült Királyság első tanár nélküli osztálytermét, ahol a Sky News szerint húsz diákot tanárok helyett a mesterséges intelligencia fog tanítani az év folyamán.

Itt a brit megoldás a pedagógushiányra
Fejhallgatóval és monitort bámulva: így tanulhatnak a jövőben az angol diákok
Fotó: AFP/Science Photo Library/NEW/Science Photo Library/CAIA Image

A mesterséges intelligencia természettudományt, matematikát és angolt fog oktani, esetleg földrajzot is.

A híradás szerint a platformok megtanulják, hogy az egyes diákok miben jeleskednek, és miben van szükségük több segítségre, majd a tananyagot ennek megfelelően személyre szabják.

– A tanárok nem tudják pontosan, hogy mire vagyok képes és mire nem, míg az AI néhány kérdéssel ki tudja találni, hogy miben vagyok gyenge és mi az erősségem. És ez segít abban, hogy sokkal okosabb diákká fejlődjek – lelkendezett a hírcsatorna híradójában a tesztüzemben részt vevő egyik fiatal.

Bár az osztályteremben nem lesznek tanárok, de három coach segíti, illetve felügyeli a tanulókat.

Tulajdonképpen ők segítenek abban, hogy a diákok képesek legyenek a nyilvános beszédre, a vitára – derült ki az összeállításból, amelyben megjegyezték: egyeseknek nem tetszik az az elképzelés, hogy a tanárokat gépekkel helyettesítik, és úgy vélik, ez hosszabb távon többet árt, mint használ.

– A probléma a mesterséges intelligenciával és a számítógép képernyőjével az, hogy az egy gép, és élettelen. Így a tanulás folyamatát rögtön dehumanizáljuk. Ez így egy lélektelen, sivár jövőbe vezet – fogalmazott az egyik kritikus.

Ráadásul tavaly az Oktatási Minisztérium még azt mondta, hogy a tanárok pótolhatatlanok, és a mesterséges intelligencia soha nem helyettesítheti őket.

Most úgy tűnik, a „soha” ideje lejárt. De utánanéztünk, és talán ez nem véletlen: a tárca 2023 novemberében közzétett munkaerő-felmérése szerint 2021-22-ben 40 000 tanár – a munkaerő közel kilenc százaléka – hagyta el az állami iskolákat – döntően a rossz körülmények és az alacsony bérezés miatt.

És a pedagógushiány különösen hangsúlyos az olyan tantárgyakban, mint a matematika és a természettudományok. Pont azok, amelyekben most a mesterséges intelligenciát emberkísérletnek vetik alá.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink