Oktatás

A Nemzeti Tehetség Program nem kiadás, hanem befektetés

Nagy-Vargha Zsófia: Korcsoportonként lehet a jövőben meghatározni a fejlesztendő területeket

A tehetséggondozás stratégiai kérdés Magyarországon, a kormányzati támogatással zajló Nemzeti Tehetség Program (NTP) pedig nem kiadás, hanem befektetés a jövőbe – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára pénteken Pécsen.

A Nemzeti Tehetség Program nem kiadás, hanem befektetés
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára előadást tartott a Magyar Tehetséggondozó Társaság (MTT) pécsi emlékkonferenciáján, 2024. szeptember 20-án
Fotó: MTI/Kacsúr Tamás

Nagy-Vargha Zsófia a Magyar Tehetséggondozó Társaság (MTT) emlékkonferenciáján emlékeztetett: a tizenhat éve futó NTP igyekszik minden területet lefedni, minden korosztályt megszólítani, pályázatot és tanulmányi versenyeket kínálni tehetséges gyerekeknek, fiataloknak, tanároknak.

Mint mondta, az NTP kiemelten kezeli a hátrányos helyzetben lévő, felzárkózó településeken élő fiatalokat, és nem kisebb célt tűznek ki évről évre a program keretében, hogy a lehető legtöbb tehetséges diákot megtalálják, azonosításuk után pedig végig is kísérjék útjukat a munkaerőpiacba való belépésükig, például pályázatokkal, ösztöndíjakkal.

Beszámolt arról, hogy a tehetséges fiatalok felkutatása érdekében idén 91 iskolában végeztek tehetségazonosító, úgynevezett orientációs méréseket, amelyek során több ezer tanuló készségeit, képességeit ismerték meg. Mindez azért is volt hasznos, mert így célzottan, iskolánként, korcsoportonként lehet a jövőben meghatározni a jól működő és a fejlesztendő területeket is – tette hozzá.

Hozzáfűzte: reményeik szerint a jövőben sokkal több intézményben vezetik be az orientációs méréseket, s a célok között szerepel annak általánossá tétele is.

A helyettes államtitkár közölte: hamarosan teljesen új honlap indul el, amelynek célja, hogy a legtöbb, tehetséggondozást szolgáló pályázat, ösztöndíjprogram megtalálható legyen rajta, emellett azokat szűrők segítségével és térképes formában is meg lehet keresni.

Emlékeztetett rá, hogy személyi jövedelemadója második egy százalékával bárki hozzájárulhat a tehetségek támogatásához, ezt pedig egyre többen meg is teszik, továbbá egyre nagyobb mértékben érkezik hozzájuk ilyen minőségben támogatás.

Az MTT megalakulásának 35. évfordulója alkalmából rendezett, szeptember 20-án és 21-én zajló emlékkonferencián a köszöntőket követő plenáris üléseken – mások mellett – tehetséggondozó intézmények és civil szervezetek szakemberei, vezetői ismertették gyakorlataikat, osztották meg tapasztalataikat.

Kapcsolódó írásaink