Oktatás
Rekordot döntött a pályaelhagyó tanárok száma Franciaországban
A portál szerint az előző kormányok sorozatos reformjai ellenére a létszámhiány továbbra is fennáll, így embert próbáló feladat vár az új oktatási miniszterre.
„Franciaországban a közoktatásban tanító pedagógusok a szakadék szélére jutottak. A túlzsúfolt osztálytermek, a nagy munkaterhelés és az alacsony fizetés miatt sokan úgy érzik, hogy a szakma által megkövetelt elkötelezettség már nem fenntartható” – olvasható a cikkben, mely úgy folytatódik.
„Az évek óta tartó elhanyagolás és alulfinanszírozottság miatt a francia állami iskolák nehéz helyzetben vannak, és a tanárok viselik e kihívások súlyát – gyakran kevés támogatás vagy elismerés mellett.”
Annak ellenére, hogy az egymást követő kormányok ígéretet tettek a probléma megoldására, a reformok nem tudták kezelni a legalapvetőbb problémákat sem. A pályát önként elhagyó tanárok aránya minden eddiginél magasabb.
A felmondások száma exponenciálisan nő: mindössze tíz év (2012–2022) alatt a távozók száma megnégyszereződött. Emiatt a francia közoktatási rendszer – amely a francia tanulók 80 százalékát oktatja – jelentős létszámhiánnyal küzd az állami iskolákban.
A francia oktatási minisztérium által júliusban közzétett adatok szerint 3185 tanári álláshely volt betöltetlen az idei tanévkezdésre. A tanárok hiánya a 2022–2023-as tanévben mintegy 15 millió órányi kieső tanórát jelentett, ami a tanulókat megfosztotta az alapvető tanulási óráktól.