Oktatás
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen
A jelentkezőkkel augusztus 28-án tartják a felvételi elbeszélgetést
Először 2022 szeptemberében indult, 17 magyar egyetem konzorciumában négy önálló, ugyanakkor összehangolt űrtudományi szakirányú kurzus. Ezek között a Debreceni Egyetem koordinálásával valósult meg a három féléves Innovatív táplálkozási és űregészség-tudományi szakemberképzés. Az első évfolyam végzős hallgatói tavasszal vették át okleveleiket – közölte az egyetem, amely arról is beszámolt, hogy most angol nyelven indul a program, Space Specialist in Life Sciences címen.
Csernoch László szakfelelős, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a közleményben ismertette, hogy a hallgatók egyebek között az űrhajóst az űrben érő egészségügyi kockázatokról, az extrém és szokatlan terek környezetpszichológiájáról, az űreszközben vagy az űrbázison előállítható élelmiszerekről, de űrgyógyszerészetről is tanulhatnak.
A professzor szerint a képzésben résztvevők olyan tudást szerezhetnek, amely nemcsak az űrben, hanem a Földön is hasznosítható, a lakosság jelenlegi problémáinak megoldásában is segítséget jelenthet. Példaként kiemelte, égető probléma, hogy egyre kisebb a Földön a növények termesztésére alkalmas terület, ezért olyan termesztési technikák kidolgozására van szükség, amelyekkel megoldható, hogy kis helyen, kevés vízzel sok élelmiszert állítsanak elő.
Az Általános Orvostudományi Kar Sport- és Űrélettani Tanszéke által koordinált Space Specialist in Life Sciences posztgraduális szakirányú továbbképzésre azok jelentkezhetnek, akik agrár-, orvos- és egészségtudományi vagy természettudományi mesterképzésben szereztek diplomát és szakterületükön legalább kétéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek – hívja fel a figyelmet közleményében az egyetem.
A jelentkezőkkel augusztus 28-án tartják a felvételi elbeszélgetést, a képzés pedig szeptember 20-án kezdődik.