Oktatás

Varga-Bajusz Veronika: A pedagógusképzés a második legnépszerűbb

A januári, „történelmi jelentőségű” pedagógus-béremelés és a rövid ciklusú tanárképzés bevezetése meghozta az eredményt

A felsőoktatásban mind a jelentkezők létszámában, mind a felvettek létszámában a második helyre került a pedagógusképzés – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga-Bajusz Veronika: A pedagógusképzés a második legnépszerűbb
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzéséért, fiatalokért felelős államtitkára a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának diplomaosztóján a Győr Városi Egyetemi Csarnokban 2024. július 20-án
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Varga-Bajusz Veronika szerint ez a januári, „történelmi jelentőségű” pedagógus-béremelésnek, valamint az úgynevezett rövid ciklusú tanárképzés bevezetésének köszönhető. Ennek az a lényege, hogy akiknek már van valamilyen alapképzettségük, egy másfél éves mesterképzéssel tanárként el tudnak elhelyezkedni – mondta az államtitkár.

Egyre népszerűbbek a nemzetgazdaság és a munkaerőpiac számára fontos oktatási területek, többek között a műszaki, az orvosi és az egészségtudományi képzések – hangsúlyozta. Hozzátette: továbbra is a gazdaságtudományi képzések a legkeresettebbek.

Idén a felvételi pontok húsz százalékát az egyetemek határozták meg, míg korábban ez az arány csak 10-12 százalék volt – reagált az államtitkár arra, hogy problémák merültek fel a pontszámítással kapcsoltban. Hangsúlyozta, hogy a besorolási végzések kézhezvétele után a jelentkezőknek 15 nap áll rendelkezésre a jogorvoslatra, az Oktatási Hivatal minden esetet megvizsgál az érintett felsőoktatási intézmény bevonásával.

A felvételi kapcsán kiemelte azt is, hogy minden ötödik jelentkező harminc év feletti, és minden második jelentkező vidéki felsőoktatási intézményben kezdi meg szeptemberben tanulmányait.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedden induló pótfelvételi eljárásban az egyetemek szinte minden képzési területen meghirdettek szakokat. Kiemelte, hogy a műszaki, informatikai, mérnök, orvos és egészségtudományi területen mintegy 8500 állami, illetve állami ösztöndíjas férőhelyre jelentkezhetnek a hallgatók.

A pótfelvételi eljárásban részt vehetnek azok, akiknek az általános eljárásban nem sikerült a felvételi, illetve akik februárban még nem döntöttek a jelentkezésről – ismertette az államtitkár, aki mintegy 30 ezer jelentkezőre számít. Hozzátette: a pótfelvételire a felvi.hu oldalon lehet jelentkezni.

Kapcsolódó írásaink